Családi Nyílt Nap volt a a HEROSZ Budapesti Állatotthonban

 Rekord mennyiségű látogató a HEROSZ Budapesti Állatotthon Családi Nyílt Napján

 A nem sok jóval kecsegtető időjárás ellenére 2013. június 1-jén megközelítőleg 500 ember látogatott el a HEROSZ Budapesti Állatotthon Családi Nyílt Napjára.

A lelkes állatbarátok, és a régi örökbefogadók mellett idén Illusztris vendégei is voltak az eseménynek.  Zalatnay Cini nagylányával és Sári nevű vizsla kutyájával, Judy kislányával és édesanyjával látogatott ki a HEROSZ Budapesti Állatotthon Családi Nyílt Napjára. A két ismert és elismert állatvédő nem csak az eseményt nyitotta meg, de aktívan vett részt a nap folyamán a kutyás programokban is. Kutyát sétáltattak, kutya szépség-, és ügyességi vetélkedőn vettek részt az otthon védenceivel.  Keresztes Ildikó két fellépése között ugrott ki az eseményre, és még arra is volt ideje, hogy az otthon egyik régi lakóját, Perrint is megsétáltassa. Az Akela zenekar tagjait régi ismerősként köszöntötték a HEROSZ dolgozói, hisz egyik tagjuk nemrég fogadta örökbe az otthon csodaszép URAL nevű kutyusát.

Óriási, és tán a legnagyobb sikere a vendégségbe érkezett négy farkasnak volt. A Horkai Állatkoordinációs Központ képviseletében Újváry Dóri tréner fogadta a bátor érdeklődőket, akik „turnusonként” kb. negyed órát tölthettek el a farkasok között.

Idén is volt kutyaszépségverseny, ügyességi vetélkedő és előadás az állatok biorezonanciás állapotfelméréséről. Nagy sikert aratott a Bálint Andrea által vezetett DogLife kutyaiskola bemutatója is, ahol az otthon védencei mutathatták be, hogy mire képesek ideiglenes mentoraikkal.

Az otthon szinte mindegyik kutyusa sétált, a cicák, nyuszik, malacok pedig rengeteg simogató kézzel találkozhattak. A szokásos gyerek sarok és kutyakozmetika sem állt üresen, a büfékben pedig minden elfogyott, hisz rengetegen látogattak ki a családi nyílt napra a csalóka idő ellenére is.

Összefoglaló számokban:

– megközelítőleg 500 látogató jött el az eseményre

– összegyűlt 200.000 ezer forint adomány

– 1 kutya – 1 cica – 1 tengerimalac gazdára talált

– 12 önkéntessel bővült a HEROSZ Budapesti állatotthon önkéntes csapata

 

Sajtófotók itt:

http://www.mammutmail.com/hu/mail/download/f3b434b0f35ba2c868dae659cdf15192

 

Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult védenceink életminőségének a javításához!

HEROSZ Budapesti Állatotthon csapata

 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*