Bronzérem az FRT.HU Kupán

Kovács Sanyi gyulai autóversenyző, egy nem mindennapi teljesítménnyel lett harmadik egy igen erős mezőnyben az FRT.HU Kupán. Heten indultak a kategóriájukban, két edzőkör és négy mért futam várt rájuk.

 

– Június 18-án került megrendezésre az FRT Rallye soron következő versenye a kiskunlacházi repülőtéren. A mezőnyben voltak a kocsimnál erősebb versenyautók is, ezért még inkább motivált voltam, hogy a dobogón végezzek és minél kevesebb autó legyen az összesítésben előttem.

 

A két edzőkör mire is elég ilyenkor?

– Mint minden megmérettetésre, erre is sokat készültem. Az aktuális pályáról a versenyek előtt egy héttel kapunk információkat, illetve a nyomvonalról rajzot. Ezek alapján van idő memorizálni és kielemezni a pálya minden részét, a hosszú egyenes szakaszokat, a visszafordítókat és a kanyarkombinációkat is elméletben. Van lehetőségünk összehasonlítani a pályarajzokat az elmúlt versenyeken használtakkal. Két egyforma nyomvonal nincs, minden megmérettetésen más a kialakítás, de hasonló részek lehetnek.

Az első körön a már elméletben memorizált nyomvonalat a gyakorlatban is jól megvizsgáltam, megnéztem a furfangos részeket is. Ilyenkor nem a határon autózás a lényeg, hanem a pályabejárás. A második körben a bonyolultabb kanyarkombinációkat csiszoltam, hogy minél nagyobb tempóval tudjam teljesíteni és hibátlanul. Így utólag visszagondolva, ezt szépen sikerült megvalósítanom a mért futamaimban.

 

Az első három körödben az időeredményed tekintetében egy tized másodperc különbség volt csupán csak. Miként tudtál ilyen precízen autózni? Egyébként ezért külön Gratulálok neked.

– Nagyon szépen Köszönöm az elismerő szavakat! 

Úgy érzem, hogy az első három körömben megtaláltam egy olyan kompromisszumos megoldást, ami azt eredményezte, hogy gyors is voltam és hibátlanul is végig tudtam menni. Nem volt megcsúszásom, terelőkhöz való hozzáérésem, vagy  pályaelhagyásom. 

 

A negyedik körödben viszont, mintha vért ittál volna 2,5 másodperrel mentél  jobb időt az előzőekhez képest.

– A negyedik mért körig a harmadik helyen álltam, de a közvetlen mögöttem álló versenyző szorosan a nyomomban volt. Következett a mindent eldöntő negyedik bemenet, ahol az addigi legjobb köridőmhöz képest két és fél másodpercet javítottam, ez annak volt köszönhető, hogy tényleg élvezetből autóztam és bevállaltam a pálya egyes részein, főleg a bonyolultabb kanyarkombinációkban a még nagyobb sebességet. Ezeken a részeken már  végig határon mentem. A mögöttem álló versenyzőtársnak viszont rosszul jött ki a lépés és több másodpercet rontva maradt a negyedik helyen.  

 

Állítottatok a kocsin, másik gumival mentél vagy más csodaszert vetettetekbe a csapatoddal, hogy ennyit gyorsultál?

 A körönkénti apró időfaragásaim abból is adódtak, hogy az első bemenethez képest állítottunk a guminyomásaimon, ezáltal az autóm még kezelhetőbb volt a tempós kanyarokban és a kigyorsításokban is egyaránt. Az utolsó bemenet előtt átbeszéltük a Csapatommal, hogy vezetéstechnikailag egy-egy kanyarkombinációban hogyan tudnék még gyorsabb lenni.

 

Összességében, miként értékeled ezt a bronzérmet érő versenyt?

– A 2016-2017-es szezonban már nem az eddig megszokott versenyautókkal indulok a Kupasorozatban (Kupás Opel Astra és Opel Tigra), hanem egy Ford Pumával, amely a versenyzői múltját tekintve sem hétköznapinak mondható eredményekkel van felvértezve. Jelenleg a harmadik sikeres versenyt teljesítettem vele az FRT Rallye-n, az előző kettőben is közel voltam a dobogóhoz. Úgy gondolom, hogy az összeszokás és a határok megtalálása folyamatosan működik, ezáltal jobbnál-jobb helyezéseket tudok elérni vele. Nagy örömmel tölt el, hogy a harmadik versenyünkön sikerült a dobogó harmadik fokára felállnom úgy, hogy hatalmas csatát vívtunk a kategóriatársakkal. Szeretem az ilyen eseménydús megmérettetéseket. A célom az a bajnokságban, hogy   versenyről versenyre minél többször a dobogón álljak és ennek érdekében mindent megteszünk.

 

Legközelebb hol találkozhatnak veled a szurkolók?

 

– A Július 16-án szombaton ismét megrendezésre kerülő FRT Rallye Kupasorozat következő versenyén fogok indulni, a kiskunlacházi repülőtéren. 

Minden érdeklődőt sok szeretettel várunk! 

 

Fő Támogatóim a Mogul Racing Team és Fekete László, akik biztosítják számomra a jobbnál-jobb lehetőségeket az autóversenyzéshez és megfelelő szakmai tanácsokkal látnak el.

A Nivo Motorsport Kft, ezen belül is Iványi Norbert és Sovák Imre, akik rendelkezésre bocsájtják a megfelelő műszaki hátteret a versenyekre és nincs számukra megoldhatatlan műszaki probléma, amit rövid időn belül meg ne tudnának oldani szakszerűen. 

 

Köszönöm az Interjút! 

 

– Hajósi Miklós –
www.hajoka.hu