Bringaexpo: 70 kiállító 10 ezer négyzetméteren

Idén csaknem 10 ezer négyzetméteren 70 kiállító és 120 kerékpáros márka mutatja be a 2015-ös újdonságokat a Hungexpo G pavilonjában, az Utazás 2015 kiállítással egyidőben. A kiállítás külföldi díszvendége Ausztria, ahonnan nyolc régió érkezik a kerékpáros programkínálatuk bemutatására.

A termékek egy részét nemcsak megnézni, hanem kipróbálni is lehet majd a Bringaexpo tesztpályáján és az úgynevezett pumpa pályán. Különleges versenyzésre ad lehetőséget a Csepel színpadon a sprint futam is, ahol egymás ellen tekerhetnek a vállalkozó kedvűek – 500 méteres távokon.

Az ingyenes Shimano KRESZ Parkban felkészült pedagógusok és közlekedési szakemberek segítségével ismerkedhetnek meg a gyerekek a biztonságos kerékpáros közlekedés alapjaival.

A színpadi programok között szerepel Magyarország legjobb triálosának, Hegedűs Lászlónak a showműsora, a hátraszaltókat is felvonultató dirt jump produkció és művészi kerékpár verseny is. A látogatók találkozhatnak ismert hazai kerékpárosokkal, és megtekinthetik több hazai kerékpárcsapat hivatalos csapatbemutatóját.

A kerékpárral érkezők az ingyenes és őrzött MOL kerékpártárolót vehetik igénybe a Hungexpo I-es kapujánál.

További információk:

www.bringa.hu/expo

www.facebook.com/bringaexpo

Forrás: turizmus.com