Boris Johnson átveszi a miniszterelnöki tisztséget Theresa Maytől

Ma délutántól Boris Johnson volt brit külügyminiszter, London egykori polgármestere lesz Nagy-Britannia új miniszterelnöke a távozó Theresa May utódjaként.

    Johnson hivatali utódjával, Jeremy Hunt jelenlegi külügyminiszterrel versengett a Konzervatív Párt vezetői tisztségéért.
    Kedden bejelentett győzelme – tekintettel arra, hogy a Konzervatív Párt kormányon van – a brit parlamentarizmus konvenciói alapján egyben a miniszterelnöki tisztség elnyerését is jelenti.
    A két jelölt közül a Konzervatív Párt tagsága választhatta meg az új vezetőt postai szavazással. Hunt 46 656, Johnson 92 153 szavazatot kapott.
    A szavazáson a párt hozzávetőleg 160 ezer tagjának 87,4 százaléka vett részt.
    Theresa May ma délben még részt vesz miniszterelnöki pályafutásának utolsó parlamenti vitanapján, a képviselői kérdések és azonnali miniszterelnöki válaszok szerdánként esedékes alsóházi félóráján, majd felkeresi a londoni Buckingham-palotában II. Erzsébet királynőt, és hivatalosan bejelenti az uralkodónak lemondását.
    Ezután Boris Johnson járul az uralkodó elé, és bejelenti szándékát a kormányalakításra, amellyel a királynő formálisan meg is bízza.
    Johnson a 93 esztendős, 67 éve uralkodó II. Erzsébet királynő tizennegyedik miniszterelnöke lesz; az első Winston Churchill volt.

Forrás:MTI