BKV-s szakszervezetek: hivatalos okirattal való visszaélést követnek el a BKK ellenőrei

Ügyészségi vizsgálatot kezdeményeznek BKV-s szakszervezetek a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) ellen, ha nem szüntetik meg az elsőajtós felszállási rend betartásának ellenőrzésével kapcsolatos gyakorlatot.

    A Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezete (BTDSZ) szerdai, MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: álláspontjuk szerint hivatalos okirattal való visszaélést követnek el a BKK ellenőrei, amikor érvénytelen bérletekkel tesztelik a járművezetőket. Hozzátették, hogy a központ ellentételezés nélkül kényszerítette rá az ellenőri feladatokat a sofőrökre, akiknek a felszállás ideje alatt negyvenféle utazási okmányt kell felismerniük.     A közlemény idézi Szabó Istvánt, a szakszervezet elnökét, aki azt mondta, a hamis bérlettel való ellenőrzést a BKK belső szabályzata is tiltja. Az ellenőrök feljelentik azt a járművezetőt, aki nem éri tetten a bliccelőt, azért viszont kötbért kell fizetni, ha az alapos ellenőrzés miatt késve érkeznek a járművek a végállomásra – tette hozzá.     A közleményben hangsúlyozták, hogy a BTDSZ több szakszervezettel együtt elvárja a BKV felügyelőbizottságától, hogy indítson vizsgálatot az érvénytelen bérletek használata miatt, és ha felmerül az okirat-hamisítás gyanúja, jelentse az ügyészségnek. A BKK-tól pedig azt várják az érdekvédők, hogy haladéktalanul rendezze a problémát: gondoskodjon megfelelő oktatásról és a többletfeladat arányos ellentételezéséről.     Az érvénytelen bérlettel utazó ellenőrökkel kapcsolatos problémáról október végén a Közösségi Közlekedési Dolgozók Szakszervezete számolt be, akkor azt írták, a BKK alapos szakmai előkészítés nélkül vezette be az elsőajtós felszállási rendszert, arra kényszerítve a járművezetőket, hogy a biztonságos közlekedés és a menetrend pontos betartása mellett a jegyeket, bérleteket is ellenőrizzék, és az ő felelősségük legyen kiszűrni a hamisakat a több tucat legális utazási okmány közül.     A BKK akkor úgy válaszolt: szükséges az elsőajtós rendszer fenntartása, mert jelentős mértékben emelkedtek a jegyárbevételek.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*