Bessenyey Zoltán: „Most már merünk nagyot álmodni”

A Honda másik magyar gyári versenyzője történelmet ír az idei szezonban a Rally Európa Bajnokságon (ERC): első magyarként futamot nyert, és 33 ponttal vezeti az összetettet

 Bessenyey Zoltán: „Most már merünk nagyot álmodni” 2013-MNASZ-Bessenyey-Nyirfás4

Nagyon úgy tűnik, a Honda igencsak jól jár 2013-ban a magyar gyári pilótáival: Michelisz Norbert parádés versenyt produkált az elmúlt hétvégén a Hungaroringen – a Zengő Motorsport versenyzője második lett az első futamon –, míg a Bessenyey Zoltán, Nyirfás Julianna páros történelmet írva az élen áll a Rally Európa Bajnokságon, az összetettben ugyanis 33 pont az előnyük. A 12 fordulós kontinensviadalon a magyar páros a hat legfontosabb futamon biztosan, míg a Honda jóvoltából remélhetőleg további kettőn mindenképpen részt tud venni, és ha továbbra sem hátráltatja őket semmilyen technikai probléma, akkor Kárai Tamás 2011-es Európa-bajnoki címe után a második kontinenselsőséget szerezhetik meg Bessenyeyék a magyar autósport számára.

– A legnagyobb fanatikusokon kívül nagyon kevesen tudják, hogy a hétvégén majd negyvenezer ember által a dobogóig űzött Michelisz Norberten kívül van még egy magyar gyári pilótája a Hondának, aki navigátorával együtt jelenleg az ERC éllovasa…

Bessenyey Zoltán: – Azért abban valahol titokban reménykedem, hogy az autósportot kedvelők ismernek minket… De félre a tréfával, tény és való, ebben az évben Juliannával megkaptuk azt a lehetőséget, hogy a Honda gyári versenyzőjeként indulhassunk a Rally Európa Bajnokságon. Ráadásul a múlt hétvégén fantasztikus teljesítményt nyújtó Norbi mellett a mi Civic Typerünket is a JAS Motorsport építette meg, valamint a gyárral közösen lát el bennünket a legújabb fejlesztésekkel, valamint magunk mögött tudhatjuk a Honda Racing és a Honda Hungary támogatását is. És hogy még egy csavar legyen a történetben, annak idején én is a Zengő Motorsport pilótája voltam.

– Gondolom, nem az utóbbi miatt figyelt fel Önökre a Honda.

Bessenyey Zoltán: – Vélhetően nem, ugyanis tavaly még egy Subaruval Közép-Európa bajnokai lettünk, így kerültünk a figyelem központjába. Noha kissé tartottunk a nagy váltástól, éppen a gyári lehetőség miatt ültünk át a kétkerekes autóra, és az eddigi eredményeink azt bizonyítják, nem döntöttünk rosszul.

– Mit jelent az az ERC világában, hogy valaki gyári pilóta?

Bessenyey Zoltán: – A mi esetünkben azt, hogy az éves költségvetésből harminc százalékot a Honda, a fennmaradt hetvenet pedig a saját szponzoraink állnak. Emellett számos segítséget kapunk a gyártól és a JAS-tól. Most például rövidesen leülünk a japán céggel tárgyalni, mert a 2013-as büdzsénk a 12 fordulós Európa-bajnokság hat futamára elég, és abban bízunk, hogy az eddigi eredményeink alapján hozzájárulnak ahhoz, hogy még két versenyt beiktassunk az idei versenynaptárunkba.

– Jelenleg vezetik az összetett pontversenyt. Elég lenne nyolc futamon részt venni ahhoz, hogy ezt a helyet megtartsák?

Bessenyey Zoltán: – Ha elindulhatnánk a nyolc versenyen, akkor szerintem igen.

Nyirfás Julianna: Én is hasonlóan gondolkodom, de lévén technikai sportról van szó, így bármi előfordulhat. Ám ha a technikai hibák elkerülnek minket, akkor történelmet írhatnánk, hisz Magyarország első rally Európa-bajnokai lehetnénk. Hihetetlen, mennyire motivál minket ez a lehetőség.

– Miként lettek az autóban is egy pár?

Bessenyey Zoltán: – Julianna már az életben a párom volt, és mással versenyzett, és én mindig is azt mondtam, hogy a női navigátorok mindkét, a szememben a legfontosabb tulajdonsága megtalálható benne: egy könnyű, alig ötvenkilós bombázó, ráadásul a svájci órákat megszégyenítő precizitás jellemzi. 2011 végén egy francia bajnoki előtt úgy döntöttem, egyfajta ajándékként kiviszem magam mellé navigátornak. Ettől kezdve

együtt maradtunk.

Nyirfás Julianna: – Tény, annyira jól sikerült az ajándékmenet – a harmadik helyen végeztünk -, hogy

egy rövid szünetet kivéve, azóta is én diktálom Zolinak az itinert. Mindketten maximálisan megbízunk

a másikban, és én azt hiszem, az, hogy az életben is egy párt alkotunk, segít a versenyeken is, hiszen én

már egy szemvillanásból, egy levegővételből tudom, mi várható

 

 

 

– Tény, ha megnyerik az Európa-bajnokságot, az történelmi siker lesz a rallyban. De hogy állnak jelenleg, és milyen versenyen indulnak legközelebb?

Bessenyey Zoltán: – Eddig három versenyen vettünk részt, és valamennyin a dobogóra állhattunk. Mondhatnám, folyamatosan javultunk, hiszen előbb harmadik, majd második, végül legutóbb, az Azori-szigeteken igencsak kemény időjárási és egyéb körülmények között már elsők lettünk. Jelenleg 33 ponttal vezetjük az összetettet, ami ugyan látszólag nagy előny, de ha például egy futamon nullázunk, akár vissza is csúszhatunk a második helyre. Ráadásul a legközelebbi, Korzikán rendezendő versenyt kihagyjuk, és június végén, Belgiumban egy aszfaltos futamon térünk vissza.

Nyirfás Julianna: Szerencsénk az, hogy nézegetve a nevezési listát, a nagy ellenfeleink közül senki sem indul Korzikán, így a belga versenyre mindenképpen ezzel a 33 pontos előnnyel megyünk. Ráadásul az aszfaltos talajt mindketten jobban szeretjük, annak ellenére, hogy az eddigi egyetlen futamgyőzelmünket murván szereztük meg. Egyébként éppen Belgium után ülünk le megbeszélni a Hondával a hogyan továbbot.

– Ha már az elején szóba került Michelisz Norbert. A Zengő Motorsport versenyzője egyelőre teszthiánnyal küzd, de mivel egyre többet megy a Hondával, így egyre jobban jönnek az eredmények, lásd a két utolsó versenyhétvégén két dobogó is összejött. Önök kaptak elég tesztlehetőséget a japán csapattól?

Bessenyey Zoltán: – Kétségtelen tény, a jó szereplés alapja a rengeteg teszt, hiszen a megtett kilométerek alatt lehet egy autóval igazán összeszokni. Viszont azt is tudni kell, hogy egy külön teszt ugyanannyiba kerül minimum, mint egy verseny. Éppen ezért mi mindig a futamok előtt, egy elkerített szakaszon tesztelünk, hogy az olasz mérnökünk, Lorenzo Borghini segítségével a verseny kezdetére megtaláljuk az optimális beállításokat. Lorenzo nagy segítség számunkra, szaktudásáról talán sokat elmond, hogy akkor dolgozott együtt Andreas Mikkelsennel, amikor az kétszer is abszolút IRC-bajnok lett. Őszintén bevallom, ilyen tudású mérnökkel még soha életemben nem dolgoztam.

Nyirfás Julianna: Mindenben hallgatunk rá, nagyban hozzájárul – természetesen az egész csapattal együtt – ahhoz, hogy idén így szerepelünk. Egyszerűen biztonságban érezzük magunkat az általa beállított autóban.

Gyulay Zsolt: „Zoliék összetettbeli győzelme fantasztikus sikere lenne a magyar autósportnak”

Sokáig, egészen 2011-ig kellett a magyar autósport rajongóinak arra várni, hogy Magyarországnak Európa-bajnoka legyen – Kárai Tamás autocrossban lett első –, majd tavaly már az első világbajnokot ünnepelhették, hiszen Michelisz Norbert a WTCC privát bajnokságában végzett az élen. Gyulay Zsolt, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke bízik abban, hogy folytatódik a sikerszéria, és idén újabb Európa-bajnokokat köszönthet a sportág.

„Zoliék összetettbeli győzelme fantasztikus sikere lenne a magyar autósportnak, ugyanis erre eddig még nem volt példa a rally szakágban. Sőt, mindezidáig még az sem jött össze, hogy honfitársunk vezessen az ERC pontversenyében. Örökös bajnokunk, a legendás Ferjáncz Attila 23 futamon győzött annak idején, és a rallyban az ő összetettbeli harmadik helyezése jelentette az eddigi magyar csúcsot. Őszintén remélem, hogy az elmúlt két esztendő sikerei nem szakadnak meg, és 2013 végén közösen ünnepelhetjük majd a Bessenyey-Nyírfás kettős Európa-bajnoki címét” – fogalmazott Gyulay Zsolt, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke, aki egyben a Hungaroring Sport Zrt elnök-vezérigazgatója.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*