Bemutatta budapesti jelöltjeit az MSZP és az Együtt-PM

Bemutatta 18 budapesti egyéni választókerületi jelöltjét az MSZP és az Együtt-PM szövetség pénteken. Tizenegy körzetben a szocialisták, hétben Bajnai Gordon pártszövetsége állít jelöltet a jövő évi parlamenti választáson.


A 18 jelölt közül jelenleg nyolc országgyűlési képviselő. A jelöltállítás során az utolsó nyitott kérdés az volt, hogy a betegsége miatt az utóbbi hónapokban a parlamenti munkától távolmaradó Kiss Péter korábbi MSZP-s kancelláriaminiszter vállalja-e az indulást az újpesti körzetben, most azonban hosszú idő után ő is megjelent a nyilvánosság előtt.
A szocialisták a XI. kerületben Józsa István frakcióvezető-helyettest, a VIII.-IX. kerületben Pál Tibort indítják. Zuglói jelöltjük Tóth Csaba, a Kispestből és Kőbánya egy részéből választókerületben Burány Sándor méreti meg magát. Velük ellentétben nem volt még a parlament tagja Hiszékeny Dezső XIII. kerületi alpolgármester, az Óbudán induló Kiss László, Móricz Eszter rákospalotai jelölt és Lukoczki Károly (XVII. kerület). Hiller István korábbi pártelnök és oktatási miniszter a XIX.-XX. kerületben, Simon Gábor elnökhelyettes a XVIII. kerületben, Kiss Péter pedig a IV. kerületben száll harcba a mandátumért.
Az Együtt-PM Juhász Pétert, a szövetség társelnökét indítja az I. és az V. kerületből, valamint a VIII. és IX. kerület belső részéből álló választókörzetben, míg Szabó Tímea társelnök a XII. kerületben jelölt. A II. kerületben Szelényi Zsuzsanna indul, aki a rendszerváltás után fideszes képviselő volt. A VI.-VII. kerületben Kocsis-Cake Olivio önkormányzati képviselő, a XI.-XXII. kerületben Somfai Ágnes, a PM fővárosi képviselője a jelölt. A XVI. kerületben Tordai Bence, a PM elnökségi tagja, Csepelen pedig a Szolidaritás mozgalomhoz tartozó Szabó Szabolcs.
Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért politikusa azt mondta: a fővárosban már egy most vasárnapi választáson is az ellenzék győzne, így a jelöltek túlnyomó többsége képviselő lesz. Ezt a várakozását fogalmazta meg Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke is.
Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője – aki várhatóan a szocialisták főpolgármester-jelöltje lesz – azt mondta: Budapest elvesztette önállóságát, nincs önálló vezetése. Azt ígérte, ha a baloldal győz, visszaszerzi a budapestieknek “iskoláikat, kórházaikat, amelyeket a jelenlegi városvezetés feltétel nélkül átjátszott az Orbán-kormánynak”, és látványberuházások helyett megvalósítható fejlesztésekbe kezd.
Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője ellenzéki városnak nevezte Budapestet, és hangsúlyozta, olyan jelölteket találtak, akik helyben jól ismertek, meg tudják szólítani a választókat.
Kiemelte, hogy hét fővárosi jelöltjük közül három nő, és nem csak Budapestre igaz az, hogy a megszokottnál több politikusnőt indítanak a választáson.
Mesterházy Attila MSZP-elnök arról beszélt, hogy a főváros hasonlóan az első Orbán-kormány időszakához, most is büntetésben van, bűnös városnak számít a Fidesz szemében.
Szerinte azért is fontos a kormány leváltása, hogy Budapest új lehetőségeket, esélyeket kapjon, és fejlődésnek indulhasson 2014-től. Mesterházy Attila a jelöltek bemutatásakor helyhatósági és kormányzati tapasztalatukat hangoztatta.

Forrás:MTI

 Fotó: Illyés Tibor

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke (b) kezet fog  Simon Gáborral, az MSZP elnökhelyetesével (k), előtérben Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke (b2), jobbról Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője (j2) és Hiller István, az MSZP országgyűlési képviselője azon a rendezvényen, amelyen bemutatta 18 budapesti egyéni választókerületi jelöltjét az MSZP és az Együtt-PM szövetség Budapesten, az A38 Hajón 2013. november 8-án. Simon Gábor a 15-ös számú, míg Hiller István a 16-os számú választókerületben indul a jövő évi parlamenti választáson.

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke (b) kezet fog Simon Gáborral, az MSZP elnökhelyetesével (k), előtérben Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke (b2), jobbról Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője (j2) és Hiller István, az MSZP országgyűlési képviselője azon a rendezvényen, amelyen bemutatta 18 budapesti egyéni választókerületi jelöltjét az MSZP és az Együtt-PM szövetség Budapesten, az A38 Hajón 2013. november 8-án. Simon Gábor a 15-ös számú, míg Hiller István a 16-os számú választókerületben indul a jövő évi parlamenti választáson.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*