Bécs: Hat vallás egy helyen

Megáldották az osztrák fővárosban a „Vallások kampuszát”, ahol néhány éven belül római katolikus, evangélikus, román ortodox, zsidó, iszlám és buddhista templom áll majd. A békés együttélést szimbolizáló kampusz Bécs új városrészében,  Seestadtban kapott helyet.

Campus der Religionen – Bauplatz in der Seestadt erhält sechsfachen Segen

Az osztrák főváros legfontosabb vallási közösségeinek vezetői áldották meg Bécs új városrészében, Seestadtban a „Vallások kampuszát”, amelyen a római katolikus, az evangélikus, a román ortodox, a zsidó, az iszlám és a buddhista egyház osztozik.

A 10 ezer négyzetméteres terület a Seestadtnak nevet adó tótól északra helyezkedik el és gyalogosan is elérhető a metrómegállótól. A különleges kampusz a békés egymás mellett élést szimbolizálja egy olyan városrészben, amely éppen a sokszínűségével tűnik ki.

„A kampusz kicsiben ugyanazt szimbolizálja, mint Bécs nagyban. A városunk mindenki előtt nyitva áll, a békés és tiszteletteljes együttélés valamint a párbeszéd helye – származástól, születési helytől és vallási hovatartozástól függetlenül” – szögezte le az ünnep alkalmából Michael Ludwig városépítési tanácsnok.

Mivel a kampusz megvalósításáig néhány évre még szükség van, egyelőre tíz zászló szimbolizálja  a projektet. A hat egyházé mellett Európa, Ausztria, Bécs és a 22. kerület zászlója is itt magasodik.