Azok a csodálatos fiatalok!

20140719Három arany-, egy ezüst- és egy bronzérem lett a magyar csapat mérlege a szombati döntők során. Aranyérmet nyert az U23-asok között Dombvári Bence, a Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin kajakpáros, míg az ifjúságiak mezőnyében Hajdu Jonatán, aki párosban Balla Leventével egy ezüstérmet is nyert. A bronzot pedig a Lucz Noémi, Sólyom Dóra, Papp Cintia, Jankó Zita összetételű ifjúsági női négyes szolgáltatta.

Jól kezdődött magyar szempontból a szegedi ifjúsági és U23-as világbajnokság első döntős napja, a Lucz Noémi, Sólyom Dóra, Papp Cintia, Jankó Zita összetételű ifjúsági női négyesünk bronzérmet nyert K-4 500 méteren. A lányok jó rajtot követően a harmadik, majd a negyedik helyen haladtak, és bár a finisben egy kicsit bekötöttek, az utolsó métereken maguk mögé utasították a román egységet.

„Amit terveztünk, azt megvalósítottuk, bár a végére egy kicsit beasavasodtunk. Nagyon örülünk neki, hogy a rajtot mi kaptuk el a legjobban, a végén pedig a hazai közönség tartotta bennünk az erőt, nélkülük nem jött volna össze ez a bronzérem” – mondta a vezérevezős Lucz Noémi a viadalt követően.

A folytatásban ifjúsági K-1 1000 méteren Vidákovich Antal a nyolcadik helyet szerezte meg, az újpesti versenyző elkészült erejével, de a versenyszám legnagyobb vesztese a cseh Tomas Vesely lett, aki érmes pozícióból száz méterrel a cél előtt beborult a vízbe.

Ifjúsági C-1 1000 méteren ismét érmes reményeink lehettek, hiszen a dunaújvárosiak nagy tehetsége, Hajdu Jonatán szállt vízre a fináléban. Jonatán az előcsatározások során majdnem eltaktikázta a finálé lehetőségét, meg is kapta az alapos fejmosást érte edzőjétől, Molnár Gergelytől. Hogy mennyire segített ez neki?

Pont annyira, hogy szombaton ő nyerte meg a magyar csapat első aranyérmét a világbajnokságon!

Hajdu Jonatán nagyszerűen osztotta be az erejét, remekül finiselt, és a partra érve össze is rogyott, minden erejét kiadta a döntőben. És még várt rá a C-2 1000 méter fináléja Balla Leventével!

Addig… Addig az U23-asok között a Viola Viktor, Bodonyi András kenukettes óriási finissel nyerte meg a szám B-döntőjét, majd jött Dombvári Bence, aki felnőtt világbajnoki bronzérmesként, így a szám nagy esélyeseként győzött K-1 1000 méteren az U23-as korosztályban.

„Bence szépen megcsinálta, amit megbeszéltünk. Nem volt benne hiba” – mondta edzője, Kiss István.

„De azért rendesen elfáradtam – magyarázta a „Kis herceges” szalmaszőke haját baseball sapka mögé bújtató újdonsült világbajnok. – Ezt a versenyt ötszáz és hétszázötven között nyertem meg, azt a szakaszt nagyon megnyomtam, és le tudtam szakítani a mezőnyt. A vége azonban már nem esett jól, még a lábam is bekötött. De nagyon boldog vagyok, hogy nyertem.”

Az U23-as korosztály C-1 1000 méteres számában a tavaly még az ifjúságiak között versenyző (és aranyérmet szerző) Khaut Kristóf állt rajthoz, aki egyáltalán nem volt könnyű helyzetben, hiszen a döntőben szerepelt a már felnőtt Európa-bajnoki címmel büszkélkedő Martin Fuksa is. A viadalt a papírformának megfelelően a cseh Fuksa nyerte, a győriek fiatalja, Khaut a hatodik helyen zárt. Lemaradt a dobogóról U23-as női négyesünk, a Hagymási Réka, Hagymási Anita, Simán Fanni, Farkasdi Ramóna összetételű csapathajó az ötödik helyen zárt, az aranyérmet nagy meglepetésre a kínaiak szerezték meg.

A párosok küzdelme során sem maradt aranyérem nélkül a magyar csapat. Az U23-as kajakpárosoknál világbajnoki címvédőként szállt vízre Hufnágel Tibor és Ceiner Benjámin, és fantasztikus versenyzéssel őrizték meg vezető pozíciójukat a világon.

„Ez az utolsó évem az U23-as mezőnyben, szerettem volna szépen búcsúzni, Benivel örömet akartunk szerezni annak a háromezer embernek, aki eljött szurkolni nekünk. A finisnél éreztük a közönség erejét, fantasztikus volt így nyerni – magyarázta Hufnágel Tibor, aki a moszkvai felnőtt világbajnokságon Kökény Roland párjaként szerepel majd ugyanezen a távon. Ifjúsági kajakpárosunk, Gergely Olivér és Koleszár Mátyás a negyedik helyen zárt ebben a számban.

C-2 1000 méteren pedig Hajdu Jonatán újabb érmet lapátolt össze, Balla Leventével ugyanis a második helyen zártak a fináléban. A magyar páros remekül kezdett, majd százötven méternél volt egy apró bakijuk, Hajdu Jonatánnak le kellett támasztania, és ez visszavetette őket, de innen is sikerült felállnia a magyar duónak. És hogy értékelte a napot a magyar versenyző?

„Az egyesen nagyon meglepődtem, hogy meg tudtam nyerni, mert az előfutam és a középfutam alapján azt hittem, hogy sokkal erősebb lesz a román ellenfelem, de ő végül fel sem került a dobogóra. Jól felépített pálya volt az ezer egyesem, ahogyan a páros is az lett volna, csak az elején volt egy kis bakink, úgy százötven méternél majdnem kiesett a lapát a kezemből. De gyorsan korrigálni tudtam, és Leventével tudtunk továbbmenni. Nagyot hajtottunk a végén, és ebben a közönség is segített. Hihetetlen jó a hangulat, nagyon feldobja az embert” – mondta Hajdu Jonatán.

És hogy a nagyszerű közönség mellett kik szorítanak még a fiataloknak? A parton felnőtt olimpiai és világbajnokok egész sorával lehet találkozni. Eljött szurkolni a magyar csapatnak az olimpiai bajnok Kökény Roland és Kovács Katalin is, itt van Douchev-Janics Natasa, sőt a szolnoki edzőtáborból is ellátogattak Szegedre az itt készülő külföldi versenyzők, példának okáért az ausztrálok olimpiai bajnoka, Ken Wallace.

„Fantasztikus ez a kezdés, csodálatos ez a három arany, de azért akadnak bennem hiányérzetek is. Jó volt látni például, hogy Hajdu Jonatán végre igazán kihajtotta magát ezer egyesben, nem félt a távtól, igazán odatette magát. Viszont sajnálom a párját, Balla Leventét, mert párosban is aranyérmesek lehettek volna, ha az elején nem támaszt le Joni. Hogy mi történt? Egy hullám, a fáradtság, nem tudom, de ilyen előfordulhat bármikor. Dombvári Bence aranyával kapcsolatban azt tudom mondani, hogy megígérte nekem, és meg is nyerte az aranyat, ráadásul olyan idővel, amellyel a moszkvai felnőtt világbajnokságon is lesz keresnivalója. Hufnágel Tibor és Ceiner Benjámin is megérdemli a kalapemelést, magasan kiemelkedtek a mezőnyből, és Hufira is vár még feladat Moszkvába. A bronzérmet ifjúsági négyesünk szolgáltatta, a végére bekötöttek egy kicsit, de jól megoldották a feladatot” – értékelt Hüttner Csaba utánpótlás vezetőedző.

A világbajnokság szombaton délután 3 órakor a 200 méteres középfutamokkal folytatódik.