Az új büntetés-végrehajtási törvényről vitáznak ma a parlamenti képviselők

Az Országgyűlés mai ülésnapján kezdi tárgyalni a kormány új büntetés-végrehajtási törvényét, amelynek egyik elsődleges célja a visszaeső bűnözők számának csökkentése.

    A Ház ülése reggel 9 órakor kezdődik, az első napirendi pontok között agrár és környezetügyi tárgyú törvénymódosítások kerülnek terítékre.     A képviselők ezt követően kifejthetik a véleményüket a vatikáni szerződés változtatásáról is. A Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter által jegyzett törvényjavaslat szövege szerint a katolikus egyház felsőoktatási intézményei az államiakkal azonos elv és mérték szerint részesülnek a pénzügyi támogatásból, emellett pedig a megállapodás alapján, pályázati úton, illetve más központi előirányzatokból is kaphatnak forrásokat.     Az új büntetés-végrehajtási törvény általános vitáját az utolsó napirendi pontban bonyolítják le. A kormány indítványa tartalmazza azt is, hogy egyes erőszakos bűncselekmények – például a nemi erkölcs elleniek – sértettjei értesítést kaphatnak arról, ha bántalmazójuk szabadlábon van. A javaslatban nagy szerepet kap az elítéltek hatékonyabb oktatása és foglalkoztatása, a szabadulás utáni jogkövető életmód kialakításához szükséges feltételek biztosítása, valamint az önellátó büntetés-végrehajtás kialakítása.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*