Az országos kajak-kenu bajnokság IV. korcsoportjának legjobbjai idén is WebEye Vándorhajókat kaptak

webeye_vandorhajo_20140729Immár harmadik alkalommal vehették át a legkiválóbb fiatal kajak-kenu versenyzők a sportág legjobbjainak járó piros WebEye Vándorhajókat a július 25-27. között, Sukorón megrendezett Gyermek, Kölyök és Serdülő Magyar Bajnokságon. Az ifjú bajnokok edzéseken és versenyeken egyaránt használhatják a különleges sporteszközöket a következő egy évben.

Eredetileg Csepelen készültek azok a piros vándorhajók, amelyeket hosszú időn át minden alkalommal az adott év győztes versenyzői kaptak meg. A legkiválóbb bajnokok egy éven át birtokolhatták a sporteszközöket, versenytársaikat pedig motiválta a hajók megszerzésének lehetősége, hiszen azok aktuális tulajdonosait nagy elismerés övezte a kajak-kenu sport világában.

2012-ben a Lambda-Com Kft. indította újra ezt a szép hagyományt, idén pedig immár harmadik alkalommal adták át a három piros „WebEye Vándorhajót” a Kölyök IV. évfolyam, vagyis a 14 éves versenyzők korcsoportjában indulók legjobbjainak. Minden évben a legjobb lány kajakos, illetve fiú kajakos és kenus kapja meg a lehetőséget, hogy egy éven keresztül használhassa a méltán híres piros vándorhajókat.

Akárcsak a tavalyi évben, a versenyzőknek idén is két alkalommal kellett megmérkőzniük az elismerésért. Az egyik a 2014. május 31. – június 1. között megrendezett Sukorói Országos Diákolimpia 2000 méteres egyes versenyszámai, a másik pedig a 2014. július 25-27. között szintén Sukorón tartott Gyermek, Kölyök, Serdülő Magyar Bajnokság, Kolonics György emlékverseny 1000 és 4000 méteres egyes versenyszámai voltak.

A hagyományoknak megfelelően idén is összesen három vándorhajó talált gazdára: két férfi és egy női versenyszám győztesei vihették haza az értékes sporteszközöket. Az 1000, 2000 és 4000 méteres számokban összesítettben legjobb eredményt elért K-1 Női kölyök kategóriában induló Nagy Viktória (Szekszárd), a K-1 Férfi kölyök kategóriában pedig Nikodém Patrik (KSI SE), valamint a C-1 kölyök kategóriában Zupkó Balázs (Csepel) vihettek haza egy-egy kajakot, illetve kenut. A fiatal tehetségek győzelmüknek köszönhetően csatlakoztak az előző két év bajnokaihoz, akik egy éven keresztül használhatták a legendás piros vándorhajókat.

A 100%-ban magyar tulajdonú Lambda-Com Kft. Európa 14 országában van jelen telematikai szolgáltatásaival. A vállalatcsoport évek óta elkötelezett támogatója a magyar kajak-kenu sportágnak és folyamatosan keresi a lehetőségeket a fiatal tehetségek segítésére. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség partnerségének köszönhetően immár harmadik éve adják át a piros WebEye hajókat az arra legérdemesebbeknek, így mostanra elmondható, hogy az évről évre győztesről győztesre szálló vándorhajók hagyománya új életre kelt.

A hagyomány újraindításának első évében, 2012-ben a legjobb kajakos lány a nagymarosi Jeszenszky Petra lett, a fiú kajakosok mezőnyében a tokaji Mozgi Milán végzett az első helyen, a kenus fiúk közül pedig összesítettben a Pro Rekreation színeiben induló Szekeres Norbert bizonyult a legjobbnak. 2013-ban a lányok közül a KSI SE-t képviselő Petrán Fanni Edina léphetett a dobogó legfelső fokára, míg a fiúk közül Bayer Gergő Zsolthoz került a piros hajó, aki a Csepeli Indotek Kajak-Kenu Egyesület tagjaként indult, a kenusok mezőnyében pedig az Atomerőmű SE képviseletében vízre szálló Cseh Olivér lett a győztes.

Mind a hat versenyző mai napig aktív résztvevője a hazai bajnokságoknak, ahol folyamatosan az élmezőnyben tudnak maradni. Eddigi teljesítményük is bizonyítja, hogy megfelelő támogatás mellett ezek a tehetséges fiatalok a következő években méltó utódaivá válhatnak azon felnőtt versenyzőknek, akik jelenleg a világ legjobbjai közé tartoznak. A 2012-es év legjobb fiú kajakosa, Mozgi Milán például rendkívüli teljesítményének köszönhetően az idei évben biztosította helyét a nanjingi Nyári Ifjúsági Olimpia mezőnyében. Ugyanezen év legjobb lány versenyzője, Jeszenszky Petra a serdülő kategória élmezőnyében maradt, ősszel pedig viszontlátjuk a Szlovákiában megrendezésre kerülő Olimpiai Reménységek Versenyén. A tavalyi év győztesei közül Cseh Olivér a győri Maraton Magyar Bajnokságon és az Országos Diákolimpián is ezüstérmet szerzett. Petrán Fanni Edina idén a Sukorón rendezett Kolonics György Emlékversenyen 1000 és 4000 méteren is első helyezést ért el a serdülő lányok mezőnyében.