Az oktatás fejlesztéséért demonstráltak Budapesten

Az oktatás fejlesztését követelve “Szabadságmenetet” tartottak az ADOM Diákmozgalom, a Pedagógusok Szakszervezete, a Civil Bázis, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és az Egységes Diákfront szervezésében a nemzeti ünnepen, szerdán Budapesten.

Résztvevők az ADOM Diákmozgalom, a Pedagógusok Szakszervezete, a Civil bázis, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és az Egységes Diákfront “Szabadságmenet” elnevezésű, az oktatás fejlesztését követelő demonstrációján Budapesten, az Andrássy úton 2023. március 15-én. MTI/Koszticsák Szilárd

    A demonstráció résztvevői a Hősök terén gyülekeztek, majd a “Szabadság, együttműködés, szolidaritás. Szabadságmenet” feliratú molinó mögött az Andrássy úton a sugárút és a Bajcsy-Zsilinszky út találkozásánál felállított színpadhoz vonultak.
    A menet megindulását megelőzően Schermann Fruzsina, az ADOM Diákmozgalom elnöke és Bozai Ákos, a mozgalom szóvivője azt hangsúlyozta, hogy szeretőbb és őszintébb országért küzdenek az egyre illiberálisabb demokráciában.
    Kifogásolták, hogy a kormányzat bűnbakként állítja be a pedagógusokat, ám – mint mondták-, a belügyminiszter, az oktatásért felelős államtitkár és a politikusok tehetnek a kialakult helyzetről.
    A mai nap szóljon az összetartásról és az összetartozásról – hangoztatták a szónokok.
    Ezt megelőzően Pankotai Lili gimnazista és Horváth Kristóf színész, egy-egy, a kormányzatot és a politikai berendezkedést bíráló slam poetryt adott elő.
    A demonstráció résztvevői nemzeti színű és európai uniós, illetve a tüntetések jelképévé vált kockásingmintás zászlókat lobogtattak, továbbá a “szabad ország, szabad oktatás”, a “nincs tanár, nincs jövő” rigmusokat skandálták és Kossuth-nótát énekeltek.
    A magasba tartott molinókon a többi között “A sztrájk alapjog” és a “Felelős oktatási minisztériumot!” feliratok szerepeltek. MTI