Az MSZP kétszintű szabályozást javasol kritikus terrorfenyegetettség esetére

Kétszintű szabályozást javasol az MSZP kritikus terrorfenyegetettség esetére: elsőként a kormánynak legfeljebb nyolc napja lenne rendkívüli intézkedéseket bevezetni, azután az Országgyűlés kétharmados többsége dönthetne a Magyar Honvédség felhasználásáról és jelentősebb jogkorlátozások bevezetéséről – közölte a párt parlamenti képviselője vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján.

    Molnár Zsolt, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöke elmondta: a Honvédelmi Minisztérium javaslatát alkalmatlannak tartják tárgyalási alapnak, ezért kidolgozták terrorizmusellenes, ugyanakkor a demokráciát nem veszélyeztető anyagukat.
    Eszerint terrortámadás vagy annak közvetlen veszélye esetén a kormány kihirdetheti a párt által kritikus terrorfenyegetettségnek nevezett különleges jogrendet és azonnal bevezethet rendkívüli intézkedéseket. A kormány a rendelkezésére álló nyolc napban alapvető jogokat nem korlátozhatna.
    Ahhoz, hogy a különleges jogrendet nyolc napnál tovább – legfeljebb 90 napig – fenntartsák, már az Országgyűlés kétharmados többségének döntése lenne szükséges. Szintén kétharmados felhatalmazás kellene a honvédség bevetéséhez és jelentősebb jogkorlátozások bevezetéséhez – ismertette a részleteket Molnár Zsolt.
    A kormány azonban még a parlament hozzájárulásával sem korlátozhatná az internetet vagy a sajtót, nem ellenőrizhetné a távközlést vagy a külföldiekkel való kapcsolattartást – emelte ki a képviselő.
    A párt – korábbi javaslata szerint – új tényállásokat is bevezetne a Büntető törvénykönyvben: ilyen lenne a terrorcsoportban való részvétel, a terrorizmus finanszírozására és a terrorcsoport által szervezett kiképzésén történő részvételre buzdító propaganda is – tette hozzá Molnár Zsolt.
    Emellett a párt célhoz kötötten növelné a rendőrség, a Terrorelhárítási Központ, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ forrásait, hogy hatékonyabb legyen a megelőzés. Indokolt lenne alapfokú oktatást biztosítani a közintézményekben, iskolákban, közösségi közlekedésben, közterületeken dolgozók számára a terrorveszély, terrortámadás idején teendőkről – vélekedett a politikus.
    Az MSZP szerint ezek az intézkedések közvetlenül csökkentenék a terrorveszélyt, sokkal előbbre valók, mint egy esetleges alkotmánymódosítás – jegyezte meg Molnár Zsolt.

Forrás:MTI