Az M2-es és az M3-as metró minden állomásán van már defibrillátor

Összesen 34 darab defibrillátort telepítettünk az M2-es és az M3-as metró valamennyi állomására, ahogy ezt 2012-ben Tarlós István főpolgármester megígérte, miután az akkor még igen kevés berendezés egyike megmentette egy utasunk életét.

 

Az élet védelménél nincs fontosabb, ezért azokon a helyeken, ahol nagy embertömeg fordul meg, például a metróállomásokon, zsúfolt közlekedési csomópontokban, nagy szükség van életmentő eszközökre. 2012 júniusában egy idős férfi infarktust kapott, és összeesett az egyik metrókocsiban. A Puskás Ferenc Stadion állomásra érkező szerelvényen utazók a mentők riasztásával egy időben kezdték meg az újraélesztést, és ebben a korábban Zugló Önkormányzata által felajánlott defibrillátorok egyike segített nekik. A férfit sikerült újraéleszteniük, és a mentők kórházba szállították.

 

Tarlós István főpolgármester döntése értelmében és Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatójának intézkedése nyomán az M2-es és az M3-as metró valamennyi állomására defibrillátorokat telepített a BKV, valamint azóta a H5-ös szentendrei hév végállomásán is található életmentő készülék, amelyet a helyi önkormányzat biztosított.

 

A defibrillátorok használata

 

Az eszközöket csak a használatukra kiképzett kollégák, orvosok vagy mentőápolók használhatják. Az összes állomáson minden szolgálatban, illetve műszakban van a készülék használatára az Országos Mentőszolgálat által ingyenesen kiképzett diszpécser. A két metróvonal személyzetéből 270 fő vett részt a képzésben. Kérjük, ha valaki segítségre szorul, azonnal jelezzék a metróállomás forgalmi ügyeletesénél, illetve az erre szolgáló segélykérő készülékeken.

 

A Fővárosi Önkormányzat vezetése, a Budapesti Közlekedési Központ és a BKV számára is elsődleges az utasok biztonsága és egészsége, ezért lehetőségeinkhez képest mindent megteszünk, hogy felkészüljünk a metróban bekövetkező esetleges rosszullétekre. Szerencsére eddig mindössze egyszeri szükséghelyzet előforduláskor – a Puskás Ferenc Stadion állomáson – kellett és sikerült is megelőzni a tragédiát.

 

Az állomások utasterében elhelyezett segélykérő berendezések mellett és a forgalmi ügyeleteken látható az a matrica, amelyik jelzi, hogy az adott helyen újraélesztő készülék található.

 

Budapest, 2013. november 5.

 

Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala Kommunikációs Igazgatóság

Budapesti Közlekedési Központ

BKV Zrt.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*