Az IMF nem keres utódot budapesti irodájának élére

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem keres utódot budapesti irodájának élére, miután az idén augusztus végén lejár a jelenlegi vezető, Iryna Ivaschenko mandátuma – közölte az IMF hétfőn az MTI-vel.

    iryA szervezet közlése szerint Christine Lagarde vezérigazgató megkapta Matolcsy György hétfői levelét, amelyben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az IMF budapesti irodájának bezárását kezdeményezte.     Matolcsy György a lépést azzal indokolta, hogy Magyarország várhatóan még az idén előtörleszti a valutaalaptól 2008-ban felvett hitelét. A jegybank közleményében úgy fogalmazott: “2013 elején befejeződött az IMF úgynevezett Post-Program Monitoring eljárása, valamint Magyarország tartozása az IMF-kvóta 200 százaléka alá csökken, ezért nem indokolt az IMF budapesti irodájának további fenntartása”.     Az IMF hétfői közlése szerint mivel Iryna Ivaschenkónak, az IMF magyarországi képviseletvezetőjének a megbízatása augusztus végén lejár, és az IMF az országok hatóságainak meghívására van jelen a tagországban, a szervezet nem keres utódot Ivaschenko helyére.     A valutaalap a rendszeres kétoldalú konzultációk keretében folytatni szeretné az együttműködést Magyarországgal, ugyanúgy, mint a többi tagállammal – zárul az IMF közleménye.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*