Az elmúlt tíz év legbrutálisabb megszorításait az Orbán-kormány hajtotta végre

Az elmúlt tíz év “legbrutálisabb és legsunyibb” megszorítását az Orbán-kormány hajtotta végre, az “Orbán-csomag” máig 2600 milliárd forint – közölte az Együtt-PM szövetség Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető szavaira válaszul.

    A Bajnai Gordon vezette pártszövetség az MTI-nek csütörtökön küldött közleményében azt írta: Rogán Antal “rémhírterjesztésével” szemben nem akarják eltörölni a bankadót, csak európai szintre csökkentenék, ám ezt is feltételhez kötötten, cserébe a bankoknak hozzáférhető, hatékony hitelt kellene nyújtaniuk a magyar kis- és közepes vállalkozásoknak.     “2014-ben az építkezés és az együttműködés kultúráját hozzuk vissza a magyar gazdaságba: olyan programot valósítunk meg, amely helyrehozza a szétzilált bizalmat és beindítja a növekedést” – olvasható a közleményben.     Előzőleg a Fidesz parlamenti frakcióvezetője sajtótájékoztatóján azt mondta: 532 milliárd forintos megszorítást jelentett be Mesterházy Attila, az MSZP elnöke és Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője. Rogán Antal a két ellenzéki pártvezető Reutersnek adott interjúját értékelte így, amelynek alapján a brit hírügynökség azt írta: a 2014-es parlamenti választás megnyerése esetén a magyar ellenzék “újfajta egyezséget” fog ajánlani a bankoknak és a vállalatoknak, a gazdaság fellendítése érdekében a befektetések fejében fokozatosan csökkenti a különadókat egy uniós átlagszintre.

Forrás: MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*