Az ellenzéki pártok bírálták a MNB alapítványának ingatlanvásárlását

Az ellenzéki pártok bírálták a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványának ingatlanvásárlását: az MSZP Matolcsy György jegybankelnök távozását sürgette, a Jobbik vizsgálatot követelt, a Demokratikus Koalíció a haszonélvezők kilétére volt kíváncsi, az Együtt felszólította a bank elnökét, hogy fejezze be a pénzszórást, az LMP elfogadhatatlan nevezte a vásárlást, az MLP pedig precedens értékű lopássorozatról beszélt. Az alapítvány tájékoztatása szerint képzési és tudományos kutatási központot alakítanak ki az épületben.

    A Magyar Nemzet keddi számában számolt be arról, hogy a budapesti Svábhegyen “luxusingatlant” vásárolt a Magyar Nemzeti Bank alapítványa. A 2165 négyzetméteres ingatlant a Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány vásárolta még februárban egy Virgin-szigetekre bejegyzett cégtől bruttó 1,3 milliárd forintért.
    A napilap először a jegybankhoz fordult, ahol továbbirányították az alapítványhoz, mondván, az az MNB-től függetlenül működik.
    Az alapítvány azt közölte a lappal, hogy az épületben hozzák létre a szervezet képzési és tudományos kutatási központját. Tájékoztatásuk szerint az alapítvány a budai Várban is vett egy ingatlant 795 millió forintért, ahol székházat alakítanak ki. Hozzátették: az épület az 1930-as évek végén az MNB tulajdonában volt, pincerendszerében őrizték a jegybank aranytartalékát. A jelenleg romos épületben a felújítés után oktatási programokat, szemináriumokat tartanak majd – közölte az alapítvány a napilappal.
    Tukacs István, az MSZP országgyűlési képviselője MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a további, pazarlásból eredő károkat csak úgy lehet megakadályozni, ha a Magyar Nemzeti Bank elnöke azonnal lemond és távozik hivatalából.
    Volner János, a Jobbik alelnöke, frakcióvezető-helyettese azt írta, a párt tiltakozik a Magyar Nemzeti Bank újabb “közpénzszórása” miatt és elfogadhatatlannak tartják, hogy a jegybank az adófizetők pénzén újabb luxuspalotákat vásároljon 1,7 milliárd forint értékben saját kényelme érdekében.
    Schmuck Erzsébet, az LMP országgyűlési képviselője az MTI-nek küldött reagálásában szintén elfogadhatatlannak nevezte a vásárlásokat, szerinte ezek újabb bizonyítékai annak, hogy a kormánynak esze ágában sincs megakadályozni, hogy adófizetők pénze ne kerülhessen offshore cégekhez: ha nem így lenne, akkor nem söpörték volna le az asztalról háromszor is az LMP erre vonatkozó javaslatát.
    A Demokratikus Koalíció közleményben követelte, hogy Matolcsy György hozza nyilvánosságra: kik állnak a magyar közpénzből jó üzletet csináló offshore cég mögött. Kifejtette, hogy amíg az iskolákban már a gázszámlákra sem futja, a kórházakban pedig légkondicionáló híján műtétek maradnak el a hőség miatt, addig Matolcsy György továbbra is “számolatlanul” költheti a közpénzmilliárdokat.
    Pápa Levente, az Együtt alelnöke felszólította Matolcsy György jegybankelnököt, hogy fejezze be a pénzszórást, ne vásároljon milliárdos ingatlanokat, hanem azzal foglalkozzon, ami a Magyar Nemzeti Bank tényleges feladata. Emellett ismét felszólította Papcsák Ferencet, az MNB felügyelőbizottsági elnökét, hogy haladéktalanul ellenőrizzék a költekezést, és nyilvánosan foglaljanak állást a vásárlásokról
    A Magyar Liberális Párt szerint “Matolcsy György és társai” precedens értékű lopássorozatot hajtanak végre a magyar állampolgárok kárára: “olyan pofátlan szintre” emelték az állami pénzek lenyúlását. A párt közleményében újabb ingatlanok vásárlását javasolta, egyebek mellett a Kuala Lumpur-i Petronas-ikertornyokat és a New York-i Time Warner Centert.

Forrás:MTI