Az Együtt tüntetést hirdetett vasárnapra

Az Együtt “a népi kezdeményezés becsületének védelmére” vasárnapra tüntetést szervez Budapesten, s a következő hónapokban is mindent el fognak követni az Orbán Viktor kormányfő által szerdán bejelentett népszavazási kezdeményezés ellen.

    A párt MTI-hez eljuttatott közleményében így reagált a kormányfő által bejelentett népszavazási kezdeményezésre.
    Az Együtt szerint Orbán Viktor kezdeményezése nem a kvótáról, hanem az európai Magyarország jövőjéről szól – írták, hozzátéve: meggyőződésük szerint a miniszterelnök “alkotmányellenes népszavazási javaslatával szemben” Magyarország helye az Európai Unió centrumában van.
    Az Együtt közleményében felszólította a Fideszt, hogy ne manipulálja “hazug, figyelemelterelő kampányokkal a magyar társadalmat”, foglalkozzon az egészségügy és az oktatás válságával, és teremtse meg annak a lehetőségét, hogy – mint fogalmaztak – “újra legyen becsülete az erőszakmentes népi kezdeményezéseknek”.
    A párt közleményében botránynak nevezte, hogy a Nemzeti Választási Irodánál kedden történtek után Orbán Viktor miniszterelnök szerdán népszavazást “merészel” kezdeményezni. Az Együtt elutasítja és a “demokrácia megcsúfolásának tartja” a Fidesz lépéseit – emelték ki.
    A vasárnapra hirdetett budapesti tüntetés részleteiről az Együtt későbbre ígért tájékoztatást.
    Orbán Viktor miniszterelnök szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, a kormányülés szünetében jelentette be, hogy a kormány döntést hozott a kötelező betelepítési kvótáról szóló országos népszavazás kezdeményezéséről.

Forrás:MTI