Az Állatkertet támogatni feltöltő érzés mindenki számára

Nemsokára, egészen pontosan 2024. május 12-én, vasárnap rendezi meg az Alapítvány a Budapesti Állatkertért a tavaszi Nevelőszülők Találkozóját, ahová mindenkit nagyon sok szeretettel várnak. Természetesen ezen a napon a fókusz az állatok mellett mindazokon lesz, akik már állatkerti nevelőszülők, illetve aznap válnak azzá. Így ők, egy „hétköznapi” állatleső séta mellett számos további élményt is átélhetnek.

Így például a megnyitó után lesz szülői értekezlet is: különböző időpontokban és helyszíneken érdeklődhet mindenki a kedvence, esetleg kedvencei hogylétéről, szokásairól, méghozzá egyenesen a gondozóktól. Továbbá az Alapítvány a Budapesti Állatkertért munkatársai készülnek tombolával, állomásjátékkal és persze meglepetésvendéggel is!  A legnépszerűbb állatok esetében több turnusban tartják meg a szülői értekezleteket.

Joggal merülhet fel a kérdés, hogyan is keveredhetnek ide egyáltalán gazdasági szereplők vagy éppen egy magyar kis- közép-vállalat?

– Az első kapcsolata az állatkerttel természetesen, szinte mindenki számára, gyerekkorig vezethető vissza. Az én esetemben sem volt ez másképpen. Azonban, mint élelmiszer-mérnök, azaz mondhatni hivatásszerűen csupán néhány éve, Indigo, a gorillalány születésnapja kapcsán kerülhettem közelebb az Alapítvány a Budapesti Állatkertért munkájához, illetve az abban történő apró közreműködéshez. Méghozzá egy Oltványi Zsolt és a Mentes Üzem által készített tej-, szója-, glutén- és hozzáadott cukormentes születésnapi torta elkészítésében vehettem részt, amely finomság az ünnepelt, a nem is olyan kicsi majomlány számára készült. Ennek a speciális tejmentes „túró” tortának a tölteléke ugyanis az általunk fejlesztett tojásfehérjéből készült ToTu-termékcsalád rögös tagja volt – emlékezik vissza a kezdetekre Dr. Németh Csaba, élelmiszer-mérnök, c. egyetemi tanár.

A ToTu tejtermék-analógokat is készítő tojásfeldolgozó vállalat azóta rendszeres támogatója lett az állatkert konyhájának, természetesen főként fertőtlenített héjú étkezési tojással, ami kiváló eleség számos állatkerti lakó számára. Tojáshiányos ünnepnapokon mint a húsvét, igyekeznek kicsit emelni az ajándékozott mennyiséget, kisegítve ezzel a nyuszik munkáját.

Azonban most május 12-én a tojásos finomságokkal, amiket főként emberek, méghozzá tejmentesen vagy proteindúsan táplálkozók számára fejlesztettek ki, a nevelőszülők is megismerkedhetnek, mind egy kis személyes beszélgetés, mind kóstolás formájában.

– Nagyon jó dolog ilyen rendezvényeken ennyi állatszerető, hozzánk hasonló gondolkodású emberrel találkozni. Az állatok szeretete azon kevés közös ügyek, témák egyike, amik a legtöbb embert összeköti, és közelebb hozza egymáshoz. Ráadásul egy kiváló alkalom is ez számunkra újdonságaink bemutatására, azaz a kilátogató örökbefogadókat meginvitáljuk egy kóstolásra is. Egy protein- és koffein-dús tejmentes-kávéital nagyon népszerű a hosszú sétákban elfáradt apukák és anyukák, esetleg nagyszülők között, az epres desszertek pedig főként a gyerekek körében – folytatta Dr. Németh Csaba, aki egyébként magánszemélyként is örökbefogadó. Apró kedvence Dezső, a botsáska igazi egyénisége az állatkertnek.

A Nevelőszülők Találkozóját egyébként minden tavasszal és ősszel is megrendezik. Így nem egyszeri, hanem folyamatos kalandra, és egy jó közösségbe vált jegyet, aki akár idén május 12-én örökbe fogadja kedvencét, legyen az egy víziló, egy tigris, egy teknős, egy krokodil vagy éppen egy nagymadár. Reméljük, hamarosan találkozunk a Városligetben! Állati lesz!

További információ: https://www.facebook.com/totutojastermek