Mesterházy Attila szerint Orbán Viktor kormányfő ellopta a magyaroktól a demokráciát és tönkretette a gazdaságot, ezért ennek a kormánynak mennie kell. A baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltje szombaton Budapesten azt is hangoztatta, hogy modern köztársaságot, félelem nélküli országot akar, valamint tévévitára hívta ...
Tovább »Reagált az IMF a Matolcsy Györgyhöz köthető könyvbotrányra
Nem adhat ki a Nemzeti Bank vagy a kormányzat felelős vezetője olyan információt, ami hatással lehet a forint árfolyamára – nyilatkozta a Klubrádiónak Róna Péter. Az MNB felügyelőbizottságának LMP –s delegáltja szerint ha kiderül, hogy valóban ez történt Matolcsy György ...
Tovább »A triplázási vágy
Két magyar élversenyző, Kozák Danuta és Vajda Attila is Portugáliában, a Nelo edzőközpontjában készül. A két világklasszis egyelőre még nem tréningezett együtt, de nem tagadják, ennek is eljön az ideje. „Dana már február közepe óta itt van Portugáliában, én március ...
Tovább »Emberséghez méltó értelem
Talán soha nem volt ily nagy szüksége sokat csalódott nemzetünknek a példamutató Szegedre, mint ahogyan most van -mondta ünnepi beszédében Botka László polgármester. A küzdelem ma szelídebb formában érkezik, mint 166 éve, nem kell sem kardot, sem lőfegyvert ragadnunk, de még ...
Tovább »