Ausztráliában rajtol a leghosszabb versenyszezon

2016-ban egy rendkívül hosszú Forma-1-es versenyszezon elé nézünk. 21 futamot ugyanis még egyszer sem rendeztek a Forma-1 történetében. Míg tavaly törölték a Német Nagydíjat, addig idén úgy néz ki, sikerül megrendezni, s újoncként Európa Nagydíj név alatt Bakuban is rendeznek futamot. Nem is akármilyet, hanem egy merész húzással egy néhol a monacói szűk utakat megközelítő terepen zajló utcai futamot. A mezőny Baku történelmi helyeit is érinti, és több helyen 300 km/órás sebességet is megközelíthetnek a versenyautók. A szezon most is Ausztráliában, Melbourne-ben veszi kezdetét a hétvégén.

 Amber-Ausztral_F1_2015-rajt

A Forma-1-es csapatok idei rendkívül rövid téli tesztelése a spanyolországi Barcelonában zajlott. A Pirelli vizes gumis tesztelésén kívül – ami nem számít hivatalos Forma-1-es tesztelésnek – mindössze kétszer volt lehetősége a csapatoknak kipróbálni idei betonszaggatójukat. Február végén és rá egy hétre március elején. A csapatbemutatókat vagy Barcelonában kis felhajtással rendezték meg a csapatok, vagy azelőtt, az Interneten keresztül mutatták be új autójukat és idei pilótáikat.

A tesztelések alapján általában nem lehet vérre menő következtetéseket levonni, de úgy tűnik, hogy nem történt történelmi változás tavaly óta. Idén is a Mercedes és a Ferrari fogja uralni a mezőnyt. A tesztelés talán legnagyobb szenzációját a Ferrari hozta a ’Halo-koncepcióval’. Ezzel a megoldással biztonságosabbá lehet tenni a pilótafülkét, s bár a pilótát valamelyest zavarhatja az elem középső része, egy zárt autónál nagyobb kilátást biztosít a versenyzők számára.

Amber-Ausztral_F1-Vettel

Egy régi és egy új csapatot üdvözölhetünk a mezőnyben. A Renault visszatért és saját név alatt indul el ismét, miközben az amerikai Haas istálló habár újonc a Forma-1-ben, autósportos gyökerei régre nyúlnak vissza. A csapatfőnök Günther Steiner szerint a csapat „annyira kész van, amennyire csak lehetséges”, bár a Haas autói futották a legkevesebb kört a tesztelés során. Az első bizalomkeltő hetet követően a tesztelés második hetében egy sor megbízhatósági problémával találták szemben magukat.

A szezon megkezdése előtti hetekre is maradt újdonság. Azt gondolhatnák, hogy ennyire közel a kezdéshez, már nem jön elő semmi új dolog. Ez nem így történt. Bernie Ecclestone úgy fogalmazott, hogy a Forma-1 rendkívül unalmas. Ennek hatására vagy sem, de változtattak az időmérő edzés lebonyolításának szabályán. A kvalifikáció három részből fog állni továbbra is. A Q1 16 perces lesz, s hét perc után a leglassabb versenyző távozik a küzdelemből. Ezután 90 másodpercenként újabb lassú pilótáknak kell kiállniuk. 15-en jutnak be a 15 perces második részbe. A Q2-ben hat perc után esik ki a leglassabb, majd 90 másodpercenként újabbak követik. Nyolcan küzdhetnek tovább a Q3-ban, amely 14 perces lesz. A leglassabb versenyző öt perc után esik ki, és az időmérő leintéséig 90 másodpercenként hullnak ki a többiek. Az utolsó 90 másodpercben már csak ketten maradnak talpon, akik ölre menő küzdelmet folytathatnak az első rajtkockáért. Egy ideig úgy volt, hogy csak a szezon európai kezdetére tudják élesíteni ezt az új rendszert, most mégis már a hétvégi Ausztrál Nagydíjon bevetik.

 Amber-Ausztral_F1_2015-dobogo

S nem csak az FIA (Nemzetközi Automobil Szövetség) hozott újítást a sportba, hanem a Pirelli is a versenystratégiák felrázása céljából. A csapatok az eddigi kettő helyett most három száraz pályára való gumikeverékből választhatnak egy hétvége során, s ők dönthetik el, hogy melyik legyen ez a három keverék. Ez eléggé megkavarhatja az erősorrendet és kiszámíthatatlan eredményeket produkálhat.

S mi történt a tavalyi Ausztrál Nagydíjon? A 2015-ös Forma-1-es versenyszezon a téli teszteken megjósolt módon rajtolt el. Lewis Hamilton a szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíjról átmenekítette a formáját és a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat is megnyerte. A második helyen csapattársa, Nico Rosberg ért célba, míg a bronzérmes helyezés Sebastian Vettelé a megtáltosodott Ferrarival.

Nem különösebben izgalmas futamra sikeredett a 2015-ös, mégis mindössze 11-en értek célba, közülük is csak öten nem lekörözöttként. Már a rajt sem sikerült simán. Az első kanyarban Raikkönen és Sainz autója összeért, ami miatt Nasr arra kényszerült, hogy elmozduljon Maldonado irányába. A két autó összeért, s bár a koccanás nem volt nagy, mégis elég volt arra, hogy a kolumbiai pilóta alatt megforduljon az autó és nekicsapódjon a korlátnak. A Lotus nem volt túl szerencsés, hiszen másik pilótája, Romain Grosjean szintén kiesett autójának meghibásodása miatt még az első körben. Ily módon az elrajtolt 15 autóból már csak 13 maradt a pályán és második kört biztonsági autó alatt folytatta a mezőny. Miért ilyen kevesen rajtoltak el? Valtteri Bottas hátfájdalmai miatt nem állt rajthoz, Danyiil Kvjat és Kevin Magnussen pedig még a felvezető körön leálltak autójuk megbízhatósági problémája miatt.

Az Ausztrál Nagydíj nagyon ütős nyitánya lehet a szezonnak. A Melbourne-i egy nehéz utcai pálya, amelynek pont emiatt még nem elég jó a tapadása. Idő kell a „felgumizásához” és a letisztulásához. Elég egyenetlen is a pálya, s az ilyenkor jellemző változékony idő igencsak megkavarhatja a sorrendet. Nagy nézettség várható ezen a futamon, hiszen teljesen kiszámíthatatlan a verseny végkimenetele. Várhatóan minden szem idén is a Mercedes autóira fog szegeződni.

A verseny és a pálya

Idén a 32. Ausztrál Nagydíjat rendezik meg, amelyből ez lesz a 21. Melbourne-ben. Az első 11 futamot Adelaide-ben rendezték meg 1985-1995 között. 1996-ban azonban az Albert Parkba került át a futam. Ez a futam többségében a Forma-1-es versenyszezon nyitó versenye. Ezúttal is nyári időjárás várja a Forma-1-es cirkuszt Melboune-ben.

Az 58-körös Ausztrál Nagydíj március 20.-án helyi idő szerint 16 órakor (nálunk reggel 6-kor) veszi kezdetét. A pálya hossza: 5,303 km, a teljes versenytáv 307,574 km. A pályarekordot még mindig Michael Schumacher tartja 2004-ből, ideje 1 perc 24,125 másodperc.

2015-ben Lewis Hamilton nyert, tehát Mercedes-siker született. A brit pilóta ideje 1:31:54.067 volt. A második helyezett Nico Rosberg (Mercedes) lett, míg a bronzérmes helyen Sebastian Vettel (Ferrari) ért célba.

(Forrás: Amber PR)

Csapatok és pilóták– 2016

 

Mercedes                     Lewis Hamilton,   Nico Rosberg

Ferrari                         Sebastian Vettel,Kimi Raikkönen

Williams                      Valtteri Bottas,  Felipe Massa

Red Bull                      Danyiil Kvjat,   Daniel Ricciardo

Force India                 Sergio Perez,  Nico Hülkenberg

Toro Rosso                  Max Verstappen, Carlos Sainz Jr.

Sauber                         Marcus Ericsson, Felipe Nasr

McLaren                     Fernando Alonso,Jenson Button

Manor                         Rio Haryanto, Pascal Wehrlein

Renault                        Kevin Magnussen, Jolyon Palmer

Haas                            Esteban Gutierez, Romain Grosjean

2016-os Forma-1-es versenynaptár

 2016.

március 20.                     Ausztrál Nagydíj, Melbourne

április 3.                          Bahreini Nagydíj, Szahír

 április 17.                        Kínai Nagydíj, Sanghaj

május 1.                          Orosz Nagydíj, Szocsi

május 15.                        Spanyol Nagydíj, Barcelona

 május 29.                        Monacói Nagydíj, Monte-Carlo

 június 12.                        Kanadai Nagydíj, Montreal

 június 19.                        Európa Nagydíj, Baku

  július 3.                           Osztrák Nagydíj, Spielberg

 július 10.                         Brit Nagydíj, Silverstone

július 24.                         Magyar Nagydíj, Hungaroring

július 31.                         Német Nagydíj, Hockenheim

augusztus 28.                 Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps

szeptember 4.                 Olasz Nagydíj, Monza

szeptember 18.               Szingapúri Nagydíj, Szingapúr, Marina Bay

október 2.                       Maláj Nagydíj, Szepang

október 9.                       Japán Nagydíj, Szuzuka

október 23.                     USA Nagydíj, Austin

október 30.                     Mexikói Nagydíj, Mexikóváros

november 13.                 Brazil Nagydíj, Interlagos (Sao Paulo)

november 27.                 Abu Dzabi Nagydíj, Yas Marina

 

(Forrás: Amber PR)