Audi: külföld felé tolódik a járműgyártás súlypontja

A külföldi üzemek felé tolódik el a járműgyártás súlypontja az Audi AG-n belül – hangzott el a társaság hétfő esti müncheni rendezvényén.

    Rupert Stadler, az igazgatótanács elnöke újságírók előtt a társaság éves jelentésének keddi közzététele előtt elmondta: az idei lesz az első év, amikor több autót készítenek a konszern külföldi üzemeiben, mint németországi gyáraiban.     Konkrét adatok említése nélkül hozzátette: tavaly a társaság “komoly ütemet diktált”, ennek egyik eredménye, hogy 2016-ra világszerte 14 helyszínen gyártanak majd autókat, a Ducati révén három üzemben pedig motorkerékpárokat.     Közlése szerint 2018-ra éri el a 80 ezres alkalmazotti létszámot a társaság, amely a tavaly márciusban közzétett adatai szerint 2012 végén – ötezer fős növekedéssel – 68,8 ezer embert foglalkoztatott világszerte. A kétmilliós éves gyártási darabszámot 2020-ban teljesítik.     Az Audi AG kedden délelőtt, magyarországi leányvállalata, az Audi Hungaria Motor Kft. pedig délben teszi közzé 2013-as számait. Legutóbb, tavaly márciusban, történetének legmagasabb, 5,4 milliárd eurós operatív eredményéről számolt be az Audi-konszern a 2012-es év után, forgalma 48,8 milliárd euróra ugrott, ami 10,6 százalékos emelkedés volt az előző évihez képest. Tavalyelőtt – 12,8 százalékos emelkedést produkálva – közel 1,455 millió autót gyártottak, az 1,92 milliós motortermelés pedig 1,7 százalékkal haladta meg az előző évi adatot.     Az Audi Hungaria Motor Kft.-nél 2013-ban, az idén január közepén publikált adatok szerint, 1 millió 925 ezer 636 darab motort gyártottak, mintegy tízezerrel többet az előző évinél. A Győrben készült járművek száma tavaly 42 ezer 851-re nőtt a 2012. évi 33 ezer 553-ról. 2013 utolsó napján 10 ezer 337 munkatárs dolgozott a győri leányvállalatnál, szemben az egy évvel korábbi 8 ezer 663-mal.     A napokban a Genfi Autószalonon volt az Audi TT harmadik generációjának világpremierje; az autó teljes egészében Győrben, az Audi Hungaria új járműgyárában készül majd.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*