Átszállásmentes járatok Budafok és Újpalota között

 2013. június 1-jétől, szombattól átszervezi a BKK a főváros legforgalmasabb buszjárat-családját. A 7-es és a 33-as buszcsalád átalakításával a Budafokon, Nagytétényben, Budatétényben, Zuglóban és Újpalotán élők színvonalasabb belvárosi kapcsolatot kapunk, miközben a Rákóczi és a Thököly úton is sűrűbben, korszerűbb járművekkel utazhatnak az utasok.

A BKK által kidolgozott átalakítási javaslatot a honlapunkon egyeztetésre bocsátottuk, a visszaérkezett számos véleményt figyelembe véve, a társadalmi egyeztetés nyomán átszervezzük a főváros legforgalmasabb és talán legismertebb autóbusz-járatcsaládját, a 7-es buszcsaládot. Az átalakításnak köszönhetően Budafokon, Nagytétényben, Zuglóban, Rákospalotán és Újpalotán élők színvonalasabb, sűrűbb belvárosi kapcsolatot kapnak, miközben a járatok belvárosi, Rákóczi úti szakaszán korszerűbb járműveket állítunk forgalomba és jelentősen növeljük a járatok kapacitását is. Az átszervezett 7-es és 33-as buszcsalád vonalain a BKK megbízásából a VT-Transman a júniusi bevezetéstől 20, júliustól 27 vadonatúj Mercedes-Benz Citaro 2-es csuklós autóbuszt közlekedtet majd.

Az átszervezés nyomán – a meghosszabbított 233E jelzésű járatnak köszönhetően – csökken az Uránia autóbusz-végállomás terhelése, miközben tovább bővítjük a Budáról a Rákóczi úton át a Keleti pályaudvart is elérő  járatok körét. Június 1-jétől növekszik az utasaink rendelkezésére álló kapacitás a Thököly úton a rendkívül zsúfolt csúcsidőszakokban, emellett pedig Dél-Buda térségéből színvonalasabb, átszállásmentes kapcsolatot biztosítunk a Belváros felé.

Az autóbuszjáratok a jövőben a korábban megszokottaktól eltérő megállóhelyeken állnak meg, így kérjük utasainkat, hogy tájékozódjanak a járatok útvonaláról és megállóhelyeiről a www.bkk.hu oldalon vagy a megállóhelyeken megtalálható hirdetményekből. Június első napjaiban a BKK munkatársai személyesen segítik a forgalmasabb megállóhelyeken utasainkat, kollégáink készséggel adnak tájékoztatást a változás részleteiről, kérjük, hogy keressék őket bizalommal!

A járatcsalád átszervezése miatt a vonalak összes utastájékoztatási felületét cserélni kell, ez alkalmat ad a megállók elnevezésének egységesítésére, pontosítására, a megváltozott közterület-nevekhez való hozzáigazításra. A megváltozó megállóneveket itt találják.

Vi-szony-lat

Végállomások

Üzemidő

Követési idők percben

Szöveges magyarázat

nap

óra

reg-gel

nap-köz-ben

dél-után

este

hét-végén

7

Albertfalva vasútállomás

Újpalota, Nyírpalota út

minden-nap

5-23

6

8

6

20

10-12

A korábbi 7-es Újpalotára meghosszabbítva. A Hermina útnál nem áll meg.

7A

Bornemissza tér

Bosnyák tér

minden-nap

5-23

6

8

6

20

10-12

A korábbi 173-as a Bosnyák térig rövidítve. Megáll a Hermina útnál.

7E

Kelenföld vasútállomás

Újpalota, Nyírpalota út

minden-nap

5-23

4

8

5

20

8-12

A korábbi 7E Újpalotára meghosszabbítva, új szakaszán a korábbi 173E megállóit szolgálja ki.

107E

Kelenföld vasútállomás

Újpalota, Nyírpalota út

minden-nap

5-23

4

8

5

20

8-12

A korábbi 173E, azonban az Apolló utcánál is megáll.

33

Nagytétény, ipartelep

Móricz Zsigmond körtér

minden-nap

5-23

10

10

10

10

10

Változatlan vonalvezetés. A Harbor Parkhoz egyetlen járat sem tér be az erre vonatkozó szerződés megszűnése miatt.

133E

Nagytétény vasútállomás

Bosnyák tér

hétköz-nap

5-9 és 14-19

7-8

10

A korábbi 33E a 233E és a korábbi 7E útvonalán a Bosnyák térig meghosszabbítva, a korábbiaktól eltérő megállási rend szerint közlekedik.

233E

Budatétény vasútállomás (Campona)

Bosnyák tér

hétköz-nap

5-10 és 13-20

7-8

10

A korábbi 233E a 7E vonalán a Bosnyák térig meghosszabbítva, a korábbiaktól eltérő megállási rend szerint közlekedik.

Változások járatonként

7-es és 7A jelzésű autóbuszok

A 7-es és 173-as alapjáratok pesti végállomásait felcseréljük, így a 7-es autóbuszok Albertfalva vasútállomás és Újpalota, Nyírpalota út között közlekednek majd. A 173-as viszonylatot felváltó új 7A járatok pedig a Bornemissza tértől a Bosnyák térig közlekednek.

7E és 107E jelzésű autóbuszok

A 7E jelzésű autóbuszok meghosszabbítva, Kelenföld vasútállomástól Újpalota, Nyírpalota utcáig közlekednek június 1-jétől. A jelenlegi szakaszán változatlan megállási rend szerint (tehát a Tisza István térnél  – korábban Róna utca – is megállva) közlekednek majd. A járat a Bosnyák tér és Újpalota között a mai 173E megállóiban, a Molnár Viktor utca, Fő tér és Vásárcsarnok megállóhelyeken áll meg.

A 107E jelzésű járatok a korábbi 173E busz helyett közlekednek. A járat útvonala és jelenlegi megállóhelyei változatlanok maradnak, viszont az újpalotai lakótelep jobb kiszolgálása érdekében – a XV. kerület polgármesterének kezdeményezése nyomán a járat – megáll az Apolló utcai megállóban is.

33-as autóbusz

A 33-as autóbuszok a korábbival megegyező, változatlan útvonalon és megállóhelyeket érintve, Nagytétény, Chinoin és a Móricz Zsigmond körtér között közlekednek.

133E és 233E jelzésű autóbuszok

A jelenlegi 33E jelzésű járatot felváltja a 133E jelzésű járat, amely meghosszabbított útvonalon a Bosnyák térig közlekedik majd. A jelenleg csak az Urániáig közlekedő 233E autóbuszok is meghosszabbított útvonalon, a Bosnyák térig közlekednek.

Mindkét járat megállási rendje módosul. A 133E Nagytétény vasútállomástól Háros vasútállomásig minden megállóhelyen megáll, ez után csak a Városház téren, a Hengermalom útnál, a Kelenföldi Erőműnél és a Dombóvári útnál.

A 233E Budatétény vasútállomás (Campona) végállomástól a Jókai Mór utcáig minden megállóhelyen megáll, innen csak a Háros vasútállomás, Városház tér, Savoyai Jenő tér, Leányka utcai lakótelep, Hengermalom út és Kelenföldi Erőmű megállóhelyeken. Ezt követően a 133E és 233E autóbuszok azonos megállási renddel közlekednek: Budafoki út (Szerémi sor), Szent Gellért tér, Ferenciek tere M, Astoria M, Blaha Lujza tér M, Keleti pályaudvar M, Dózsa György út, Zugló vasútállomás és Tisza István tér (korábban Róna utca) megállóhelyeken állnak meg.

A Belváros és Budafok-Tétény között a reggeli csúcsidőszakban 3-4, délután 5-6 percenként közlekedik majd közvetlen járat.

Üzemidejük hétköznapokon a 133E esetében az 5-9 és 14-19, a 233E esetében az 5-10 és 13-20 óra közötti időszakra bővül. A délelőtti üzemzárás után a Bosnyák tér és a Hengermalom út között további, rövidített útvonalon közlekedő járatok közlekednek a Budafoki úti irodaházak kedvezőbb kiszolgálása érdekében. A járatok hétvégén továbbra sem közlekednek.

A 133E-233E járatok meghosszabbításával és megállóhely kiosztásával gyorsjárati kiszolgálást kap a Szent Gellért tér, Astoria M és Dózsa György úti megállók, jobb kiszolgálást adva ezeknek a megállóknak. A viszonylatok átszervezésével és meghosszabbításával a Budafoki út térségének lényegesen jobb belvárosi kapcsolatot biztosítunk. A hivatásforgalomban hosszabb időszakban (hosszabb üzemidőben) gyakrabban közlekednek a pesti belvárosba vezető  133E és 233E járatok a Szerémi sori, Dombóvári úti, Kelenföldi Erőmű, Hengermalom úti megállókban, lényegesen javítva a térség kiszolgálását, és bizonyos időszakokban a Móricz Zsigmond körtéri átszállás helyett közvetlen belvárosi kapcsolatokat, metrókapcsolatokat adva.

A 133E és a 233E járatok meghosszabbításával összességében nő a kapacitás az Astoria és a Bosnyák tér közötti szakaszon, így csökkentve az itt tapasztalható zsúfoltságot.

Változások Újpalotán és Zuglóban

A korábbi 173-as autóbusz helyett a 7-es buszok Újpalota, Nyírpalota út és Albertfalva vasútállomás között közlekednek majd. A járat a Hermina út megállóhely kivételével minden megállóhelyen megáll.

Az új 7A jelzésű járat a 7-es busz korábbi megállóit érintve közlekedik a Bosnyák tér és a Bormenissza tér között. Ez a járat a Belváros felé megáll a Hermina útnál is, átszállási lehetőséget kínálva a Városliget és a Nyugati pályaudvar felé közlekedő 72-es trolibuszra.

A megszűnő 173E helyett a 7E autóbuszok meghosszabbítva, Újpalota, Nyírpalota utcától Kelenföld vasútállomásig közlekednek június 1-jétől. A járat a szakaszán változatlan megállási rend szerint (tehát a Tisza István térnél – korábban Róna utca – is megállva) közlekedik majd. A járat a Bosnyák tér és Újpalota között a mai 173E megállóiban, a Molnár Viktor utca, Fő tér és Vásárcsarnok megállóhelyeken áll meg.

A 107E jelzéssel is indulnak buszok a korábbi 173E jelzésű járatok útvonalán. A járat útvonala és megállási rendje a jelenlegi 173E-hez képest változatlan marad, viszont az újpalotai lakótelep jobb kiszolgálása érdekében – a XV. kerület polgármesterének kezdeményezése nyomán – a járat megáll az Apolló utcai megállóban is.

A 7E járat Újpalotáig történő meghosszabbításával a jelenleg gyorsjárattal érintett újpalotai megállókban minden időszakban bővebb férőhelykínálatot biztosítunk. A 7E és a 107E járatok minden időszakban felváltva, egymással összehangoltan közlekednek, minden időszakban sűrűbb, jobb kiszolgálást biztosít, mint az eddigi 173E.

A fejlesztés eredményeként az újpalotai lakótelep és a környező lakóterületek lényegesen jobb kiszolgálást kapnak, csúcsidőben kisebb mértékben, csúcsidőn kívül nagymértékben növekedni fog a kapacitás a Bosnyák tér – Újpalota szakaszon. Mindez azt jelenti, hogy az alap- és gyorsjáratokat együtt tekintve, tanítási napokon, a reggeli csúcsórában, 1 óra alatt, Újpalotáról az eddigi 37 helyett 40 autóbusz fog indulni a Belváros felé. Napközben a kínálat növekedése arányaiban még nagyobb lesz, a délelőtti órákban a jelenlegi 16 darab/óra helyett 22-23 darab/óra járműkapacitás lesz Újpalotáról a Belvárosba, hétvégi napokon pedig a jelenlegi 12 darab/óra helyett jellemzően 18 darab/óra (15-21 darab/óra) lesz a kínálat.

Változások a Belvárosban

A járatok átszervezésének köszönhetően jelentősen csökken a kényszerűen kialakított Uránia autóbusz-végállomás forgalma. A változás nyomán a Budafok felől a Rákóczi úton érkező 133E és 233E járatokkal a Rákóczi út és a Thököly út megállóhelyei, így többek között a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér felé tartó vonatok megállóhelye, Zugló vasútállomás is elérhető lesz átszállás nélkül. A két viszonylatnak köszönhetően bővül az utasok rendelkezésére álló kapacitás ezen az útvonalon. A belvárosi buszkapacitás összességében nem csökken.

Változások Budafokon

A 33-as autóbuszok a korábbival megegyező, változatlan útvonalon és megállóhelyeket érintve, Nagytétény, Chinoin és a Móricz Zsigmond körtér között közlekednek.

A jelenlegi 33E jelzésű járatot felváltja a 133E jelzésű járat, amely meghosszabbított útvonalon a Bosnyák térig közlekedik majd. A jelenleg csak az Urániáig közlekedő 233E autóbuszok is meghosszabbított útvonalon, a Bosnyák térig közlekednek.

A 133E Nagytétény vasútállomástól Háros vasútállomásig minden megállóhelyen megáll, ez után csak a Városház téren, a Hengermalom útnál, a Kelenföldi Erőműnél és a Dombóvári útnál.

A 233E jelzésű busz Budatétény vasútállomás (Campona) végállomástól a Jókai Mór utcáig minden megállóhelyen megáll, innen csak a Háros vasútállomás, Városház tér, Savoyai Jenő tér, Leányka utcai lakótelep, Hengermalom út és Kelenföldi Erőmű megállóhelyeken. Ezt követően a 133E és 233E autóbuszok azonos megállási renddel közlekednek: Budafoki út (Szerémi sor), Szent Gellért tér, Ferenciek tere M, Astoria M, Blaha Lujza tér M, Keleti pályaudvar M, Dózsa György út, Zugló vasútállomás és Tisza István tér (korábban Róna utca) megállóhelyeken állnak meg, végállomásuk a Bosnyák tér.

A 133E jelzésű busz munkanapokon 5 és 9, illetve 14 és 19 óra között; a 233E pedig munkanapokon 5 és 10, valamint 13 és 20 óra között közlekedik.

A Belváros és Budafok-Tétény között a két járat közös követése reggeli csúcsidőszakban 3-4, délután 5-6 perc lesz.

További változások a budafoki autóbuszjáratok menetrendjében

A 33-as járat esti követési ideje Nagytétény felé 23 óráig 10 percesre, 23 óra után 20 percesre módosul június 1-jétől.

Emellett a 114-es és a 213-as járatok esti követési ideje Budatétény felé 23 óráig – a 33-assal párhuzamosan – közös 10 percesre módosul. 23 óra után csak a 114-es járat közlekedik, 20 percenként.

A budafoki és budatétényi esti csatlakozási rendszer kissé átalakul. Ennek keretében a 250-es és 250A autóbuszok indulási időpontjai kis mértékben módosulnak a Savoya Park felől, így a 150-es és 250-es közös összehangolása Újbuda felé javul az esti órákban. A Budatétényi sorompónál a 33-as, 114-es, 213-as és a 214-es viszonylatok között jelenleg működő bevárásos csatlakozást a Nagytétényi út kiszolgálásának javítása érdekében új közlekedési rend váltja fel: az autóbuszok nem 15 percenként egyszerre, hanem felváltva, 23 óráig közös 5 perces, ezt követően közös 10 perces követéssel közlekednek majd.

A 213-as járat üzemzárása a Kosztolányi Dezső tér felől Budatétény felé 22:35-re módosul.

A Fehérvári út felől a Gádor utca felé induló járatokra a 213-as üzemidejében a 114-es buszokról lehet majd átszállni néhány perces várakozás után. 23 óra után csak a 33-as járatokról lesz csatlakozás az 58-as autóbuszokra, azonban Budatétény felé 10 percenként lehet majd eljutni a jelenlegi 15 percenkénti eljutási lehetőség helyett.

A 7-es buszcsalád és a többi, megváltozó menetrendű járat menetrendjét hamarosan a www.bkk.hu oldalon és a megállóhelyi hirdetményeken olvashatják utasaink.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*