Ásás – órákon át

Tíz éve nem fordult elő velük ilyesmi. Ásni ástak korábban is, na de ennyit… Ennyit már jó régóta nem. 

Előre lehetett tudni, hogy nem lesz könnyű nap, hiszen az Africa Race leghosszabb szelektív szakasza várt a mezőnyre: 466 kilométer. S volt ebben minden: köves, gyors szakasz és persze vendégmarasztaló dűnék is, ahogyan az egy mauritániai pályától elvárható. 
Szalay Balázsnak és Bunkoczi Lászlónak nem is lett volna gondja ezzel, pontosabban 300 kilométerig nem is volt. Jean-Louis Schlesserrel játszottak macska-egér játékot: előbb ők voltak elől (lévén másodikként rajtoltak), majd a francia, megint ők és megint a francia. Szóval jó kis csata zajlott, egészen addig, amíg a motorból dőlni nem kezdett az olaj.
„Tudtam, hogy folyik az olaj, mert a szélvédőn kente szét az ablaktörlő – mondta Szalay Balázs. – Alig láttam ki, de ez volt a legkevesebb bajom, mert kezdett elfogyni a motorból az erő. Háromszázhúsz kilométer körül akadtunk el először, s attól kezdve folyamatosan ástunk. Méterről méterre küzdöttük előre magunkat a homokfutókon. Elsőre még lelkesen ugrottunk ki, és ástunk, mint a gép, ötödikre már valamivel lomhábban, tizedszerre pedig már teljesen kókadtan. De azért küzdöttünk, és vártuk, hogy megérkezzen Kovács Miki.”
„Én mondtam Balázsnak, hogy ne előre felé ássunk, mert ott egy hegy van, de azt hajtogatta, hogy ott szilárd a talaj. Utóbb aztán elkezdtünk visszafelé araszolni, és azon az akadályon még valahogy túljutottunk. De alig ment át a dűnén a Mokka, még utol sem értem a homokfutókkal, már megint ott vesztegelt a homokban. Mondtam is neki, hogy ez egyáltalán nem fair…”
Ástak, ástak, másfél órával később pedig jött a sárga Scania, Kovács Miklóssal a volánjánál, és magára vállalta a mentőangyal szerepét. Két kilométeren keresztül rángatta maga mögött az Opel Mokkát, de úgy, hogy közben még ugrattak is.
„Már hétfőn is éreztük, hogy baj van, valószínűleg nem megfelelő oktánszámú benzint tankoltunk Dakhlában – mondta Szalay. – De mára vált súlyossá a helyzet, mert annyira erőtlen volt a motor, hogy a végén már sík terepen is elsüllyedt a homokban. Köszönjük Mikinek, hogy kihúzott, ha nem segít, még mindig ott lennénk. Ezen a napon alaposan begyakoroltuk az ásást, úgyhogy várjuk a holnapi szakaszt” – mondta Szalay, akinek a csapata kora délután elkezdte a munkát, és mindent megtesz azért, hogy újra versenyképes állapotba hozza az Opel Mokkát.
Szalayék az összetettben a kis ásószakkör ellenére tartják a hatodik helyüket az autós mezőnyben, míg Kovács Miklós (akinek a Scaniájában eltört két laprugó a vontatás közben) továbbra is a harmadik helyen áll az összetettben.
AFRICA RACE
7. szakasz, Chami–Akjoujt (össztáv: 534 km, ebből szelektív szakasz. 466 km). Autósok: 1. Jean-Louis Schlesser, Thierry Magnaldi (francia, Schlesser Buggy) 4:55:08, 2. Y. Fromont, J. Fromont (francia, Buggy) 4:02 perc hátrány, 3. Loomans, Driesmans (belga, Toyota Hilux) 30:17 p h., …15. Szalay, Bunkoczi (magyar, Opel Mokka) 1:43:30 óra h.Kamionosok: 1. Tomas Tomecek, Vojtech Moravek (cseh, Tatra) 5:17:46, 2. Essers, Lauwers, Boerboom (belga, MAN) 37:04 p h., 3. Jacinto, Marques, Cochinho (portugál, MAN) 50:10 p h., 4. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 56:22 p h.
Az összetettben. Autósok: 1.  Jean-Louis Schlesser, Thierry Magnaldi 23:22:56, 2. Loomans, Driesmans (belga, Toyota Hilux) 1:19:37 ó h., 3. Turon Barrere, Martineau (francia, Buggy) 2:36:17 ó h., …6. Szalay, Bunkoczi 3:41:28 ó h. Kamionosok: 1. Tomas Tomecek, Vojtech Moravek 26:55:24, 2. Jacinto, Marques, Cochinho 1:11:19 ó h., 3. Kovács, Czeglédi, Ács 2:07:25 ó h.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*