Aranyos fiúk a Vezetéstechnikai Centrumban

Azt eddig is tudtuk, hogy a kajakkal szinte mindent tudnak a vízen, ám most az is kiderült a Hungaroringen található Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrumban, valamint a tökéletesen megújult gokart pályáján, hogy az autókkal is fantasztikus dolgokra képes a londoni olimpia aranyérmes kajakpárosa, Dombi Rudolf és Kökény Roland. A két londoni hőst barátnőik, Vivien és Noémi is elkísérték, és ha már ott voltak a Hungaroringen, akkor a fiúkkal együtt ők is kipróbálták vezetői képességeiket. Az utolsó hazai válogatóra és a világbajnokságra készülő aranypáros aszfaltcsatáját végül Dombi Rudolf nyerte.

A Hungaroringen található Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrum a biztonságos közlekedés fontosságának üzenetét szeretné minél több emberhez eljuttatni. Ám a veszélyhelyzetekre való felkészítés mellett a tanpálya és a Hungaroringen található, teljesen megújult gokart pálya arra is alkalmas, hogy olykor csapatépítő programoknak, háziversenyeknek adjon otthont. Éppen ezért örült nagyon a meghívásnak a londoni olimpia aranyérmes kajakos párosa, Dombi Rudolf és Kökény Roland, hogy a kemény edzések közepette egy kis lazulásként a barátnőik társaságában bizonyíthassák, a volán mögött is megállják a helyüket.

A négy fiatal a Vezetéstechnikai Centrum tavaly felújított pályáin abszolút nem jött zavarba, ha váratlan helyzetbe került a volán mögött ülve. A fékgyakorlatok elvégzését követően a különböző vészhelyzeteket imitáló feladatokat is egészen kiválóan végezték el, és ahogy Dombi Rudolf megjegyezte, ha mindezt a közúton is ilyen eredményesen teszik, akkor elkerülhető lesz a baleset számukra. Vivien és Noémi teljesítménye semmivel sem maradt el az aranypárosé mögött, és valamennyien bizonyították, nem véletlen, hogy évek óta balesetmentesen vezetnek.

Olyan jutalomképpen a majdnem hibátlan teljesítményükért, egyelőre még csak utasként kipróbálhatták, milyen érzés egy vérbeli sportautó, egy Lamborghini határait feszegetni. Miután megtapasztalhatták a száguldás gyönyöreit, a Dombi-Kökény háziverseny utolsó állomása várt rájuk a Hungaroring Kart Centeren. A teljesen megújított gokart pályán folyamatosan javították meg a köridejüket – Kökény Roland szerint kajakkal lehet, hogy lassabbak lettek volna –, és a háromszor nyolc perces körözés végül Dombi Rudolf győzelmével végződött, aki másfél másodpercet vert barátjára.

Kifejezetten jól éreztem magam, ez egy játék volt Rudival, ami egyben remek lehetőség volt a számunkra a tanulásra is. Sokat vezetek, és az itteni tanpályán abszolút kitapasztalható egy autó viselkedése bizonyos helyzetekben, így a közutakon ránk leselkedő váratlan helyzetek kezelése igenis megtanulható, begyakorolható. Az, hogy most kikaptam a gokartban, nem jelent semmit, ugyanis nem akartam azonnal elvenni mindentől a kedvét Rudinak. Ha a vb után visszatérünk ide, majd megmutatom, mire vagyok képes” – jelentette ki mosolyogva Kökény Roland.

Társa és barátja, Dombi Rudolf elárulta, ugyan poénnak fogta fel az egészet, ahol a saját és az autójának határait is megismerheti. Mindenesetre annak örült, hogy sikerült bebizonyítania, ki a jobb kettejük közül négy keréken.

„Nagyon hasznos tapasztalatokra tettem szert, hogy például bizonyos helyzetekben miként kell reagálnom a volán mögött. A gokart pályán pedig nem kellett azzal foglalkoznunk, hogy melyik bokor mögül leselkedik egy traffipax. Fantasztikus érzés volt egy kicsit kiengedni a gőzt, főleg úgy, hogy ismét kiderült, ki a jobb sofőr kettőnk közül. Nagyon kellett ez a program nekünk, hiszen mindketten feltöltődtünk az előttünk álló nagy feladatok, a válogató és a világbajnokság előtt” – vallotta be Dombi Rudolf.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*