Angela Merkel látogatására időzítették az Airbusok kínai vásárlását

Pekingben megkezdte tárgyalásait Angela Merkel német kancellár, aki csaknem húsz vezető üzletemberrel, vállalatvezetővel érkezett a kínai fővárosba, és részt vett egy 17 milliárd euró értékű Airbus-repülőgép vásárlási szerződés aláírásán.

    Sajtóértesülések szerint Merkel útjának elsődleges célja a gazdasági, kereskedelmi kapcsolatok felfrissítése. Társaságában van a Volkswagen vezérigazgatója, Matthias Müller, aki partnerein kívül találkozik a cég két kínai vegyesvállalatának vezetőivel, a küldöttségben képviselteti magát a Deutsche Börse, valamint a német gépipar, az elektronikai ipar, a légiközlekedés és a távközlési ágazat is. A kétnapos látogatás alkalmával üzletember-találkozó is lesz.
    Pekingben a Li Ko-csiang kínai miniszterelnökkel folytatott megbeszéléseket követően aláírták azt a kínai-német megállapodást, amelynek keretében Kína elkötelezte magát 30 Airbus repülőgép vásárlása mellett. Az Airbus júliusban már szerződést kötött egy 150 millió eurós összeszerelő üzem megépítésére az északi Tiencsinben, ahol már folyik a termelés.
    Az Európai Unió tagországai közül Németország exportálja a legtöbbet Kínába, köszönhetően elsősorban a még mindig jelentős keresleti tartalékkal rendelkező autópiacnak. A németek tavalyi, 75 milliárd eurós kínai exportjának csaknem egyharmadát adták az autók.
    A két ország kereskedelmi forgalma nagyjából háromszor akkora, mint amekkorával Németország legnagyobb európai versenytársai rendelkeznek külön-külön kínai viszonylatban.

Forrás:MTI