A Wizz Air Romániában is bővít

A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága* tovább bővít Romániában. A légitársaság egy hónappal ezelőtt jelentette be, hogy 13 új útvonallal és egy újabb repülővel bővíti kolozsvári és temesvári bázisát. A Wizz Air egy újabb repülőgépet fog bukaresti bázisán állomásoztatni, ezzel romániai flottája 17 Airbus A320 típusú repülőgépre bővül, kapacitása pedig 29 százalékkal nő majd 2015-ben a tavalyi évhez képest. A kilencedik Bukarestben állomásoztatott gépet 2015. július végén szállítják le.

A Wizz Air azt is bejelentette, hogy ezentúl Iasi repterére is üzemeltet majd járatokat, így Romániában a légitársaság már 8 desztinációt tesz elérhetővé. Iasiból Trevisóba, 2014. december 20-án, Milánó Bergamóba 2015. március 31-én, London Lutonba pedig 2015. június 14-én indul majd az első járat. Bukarestből a Wizz Air Pescarába és Stockholm Skavstába 2015. július 27-től indít új járatot, míg Heraklion a nyári menetrendben június 20-tól elérhető. Az új útvonalakkal együtt a Wizz Air 97 útvonalat kínál 15 országba 8 romániai repülőtérről. A légitársaság romániai útvonalhálózatának 22 már meglévő, népszerű desztinációjára növeli a járatsűrűsséget.

Ez a nagyszabású bővítés segíti majd a helyi munkahelyteremtést a repülés és turizmus területén, miközben még több utazó számára teszi elérhetővé Romániát a Wizz Air alacsony árain. Jegyek a Wizz Air új útvonalaira és a 2015-ös nyári menetrend járataira már elérhetők a wizzair.com oldalon, a viteldíjak 19,99 eurónál** kezdődnek.

„Nagy nap ez a mai a Wizz Air számára. Az elmúlt két hónapban bejelentettük, hogy 3 újabb repülőgépet fogunk állomásoztatni romániai bázisainkon, hogy újabb repülőtérről fogunk járatokat kínálni, valamint hogy 20 új útvonallal és 1,35 millió ülőhellyel bővítjük itteni kapacitásainkat” – mondta John Stephenson, a Wizz Air ügyvezető alelnöke a bukaresti sajtótájékoztatón. – „Alacsony viteldíjainkat és szolgáltatásainkat az utasaink igényeihez igazítjuk. A Wizz Air folyamatosan növekvő hálózata és a meglévő járatok növekvő járatsűrűssége minden bizonnyal még több szabadidős és üzleti utazót vonz majd. Ez a növekedés Romániában több mint 1 000 új munkahely létrejöttét támogatja majd és a turizmus fejlődését is erősíteni fogja” – tette hozzá John Stephenson.


 

A legújabb romániai útvonalak

Új útvonal Napok Indulás Viteldíjak*
Iasi – Treviso kedd, szombat 2014. december 20. 129 lej / 29,99 euro
Iasi – Milánó Bergamo kedd, csütörtök, szombat 2015. március 31. 129 lej / 29,99 euro
Iasi – London Luton szerda, vasárnap 2015. június 14. 179 lej / 29,99 font
Bukarest – Pescara hétfő, péntek 2015 július 27. 99 lej / 19,99 euro
Bukarest – Stockholm Skavsta hétfő, péntek 2015. július 27. 129 lej / 249 korona
Bukarest – Heraklion szombat 2015. június 20. RON 229

 

Megemelt járatsűrűsség néhány népszerű útvonalon

Útvonal Heti járatszám
Kolozsvár – London Luton 9 à 11
Kolozsvár – Milanó Bergamo 5 à 7
Kolozsvár – Párizs Beauvais 5 à 7
Kolozsvár – Barcelona 4 à 5
Kolozsvár – Dortmund 4 à 5
Kolozsvár – Róma Ciampino 3 à 4
Temesvár – Róma Ciampino 3 à 4
Temesvár – Treviso 2 à 3
Temesvár – Bologna 2 à 3
Temesvár – Milanó Bergamo 4 à 5
Craiova – Róma Ciampino 2 à 3
Bukarest – Pisa 3 à 4
Bukarest – Turin 2 à 3
Bukarest – Barcelona 5 à 7
Bukarest – Treviso 7 à 11
Bukarest – Milánó Bergamo 7 à 11
Bukarest – Bologna 4 à 5
Bukarest – Brüsszel Charleroi 7 à 11
Bukarest – Perugia 2 à 3
Bukarest – Madrid 7 à 10
Bukarest – Malaga 2 à 3
Bukarest – Verona 2 à 3