A „TÖKÉLETES MUSICAL” A MARGITSZIGETEN

myfairlady24Július 18-án tartják a Budapesti Nyári Fesztivál idei nagy musical bemutatóját a felújított Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A My Fair Lady főszerepeit Hirtling István és Radnay Csilla alakítja. A Vörösmarty Színház előadását Szikora János rendezte, melynek szabadtérre adaptált változatát mutatják be a Budapesti Nyári Fesztiválon.

 

A megrögzött agglegény és a cserfes virágáruslány jól ismert szerelmi története elevenedik meg hétvégén a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. „A tökéletes musical” – ahogy a kritika a G. B. Shaw híres darabja, a Pygmalion alapján írt musicalt nevezte – 1952-ben indult útjára New York-ból, majd a Broadway-siker után a mozivásznat is meghódította. Az 1964-es több Oscar-díjat nyert film címszerepét Audrey Hepburn alakította.

A székesfehérvári Vörösmarty Színház Szikora János rendezésében mutatta be februárban a darabot, melynek a margitszigeti színpad adottságaihoz alakított „nagyszínpadi” változatát láthatja a közönség a Margitszigeten 2014. július 18-án és 20-án. A Szabad Tér Színházzal közös produkció nagy létszámú tánckarral, statisztériával és kibővített zenekari kísérettel kerül színre, látványos, kiegészített díszletelemekkel.

A My Fair Lady sikerének titka a zene. A musical története a vágy teremtőerejéről szól. A Higgins professzort megformáló Hirtling István szerint a mai világban is átélhető, ha valaki ki akar törni abból a közegből, amelybe beleszületett. „Ha ehhez talál egy partnert, aki felfedezi az ő küzdelmében a saját kihívását, akkor mindkét fél számára komoly lehetőséget jelent ez a találkozás” – nyilatkozta a színész.

Szikora Jánost a modernizálás helyett az örökérvényű gondolatiság, a férfi és a nő közötti érzelmi viszony és a karakterárnyalás érdekelte igazán. „Izgalmas, nagy előadások és óriási színészegyéniségek jelzik a darab sikerét. Nem versenyezni akarunk velük, hanem átvenni a stafétát” – nyilatkozta a budapesti szabadtéri bemutató előtt a rendező.

Elizát Radnay Csilla alakítja, aki elárulta, hogy a magyar verzióban kevésbé kötött, hogy milyen dialektusban beszél a női főszereplő. „Nem volt előre eldöntve a beszédstílus, így a próbák folyamán egy sajátos, „énféle” keverék alakult ki.”

Az előadásban közreműködnek a Vörösmarty Színház művészei, énekkara, zenekara és tánckara. Pickering ezredest Egyed Attila, Mrs. Higginst Almási Éva, Mrs. Pierce-t Sztárek Andrea, Harry-t Juhász Illés alakítja. Díszlettervező Csík György, jelmeztervező Zeke Edit, koreográfus Zachár Lóránt, zenei vezető és karmester Kerényi Gábor.

Bővebb információ és online jegyvásárlás: www.szabadter.hu