A Sziget Fesztivál zengett a barcelonai Hard Rock Caféban

Június  5-én tartotta a Sziget Fesztivál spanyolországi promóciós irodája és a Magyar  Turizmus Zrt. madridi képviselete annak a tehetségkutató versenynek a barcelonai  döntőjét, amelyen a feltörekvő spanyol zenekarok mérettették meg magukat.

A  vetélkedő megrendezésének célja, hogy a Sziget Fesztivált ilyen formában is  népszerűsítse Spanyolországban. Több mint 400 fiatal előadó és együttes nevezett  be a versenyre, melynek barcelonai döntőjében 3 zenekar közül került egy az  országos döntőbe, a másik résztvevőt pedig június 12-én Madridban választja ki a  zsűri. Németh József, az MT Zrt. madridi külképviselője – aki a két döntő  zsűrijének is a tagja – elmondta: „bámulatos volt a fiatalokból álló együttesek  lelkesedése és teljesítménye. Minden versenyző rendkívül hangulatos zenével  igyekezett elvarázsolni a barcelonai Hard Rock Cafét megtöltő közönséget és a  zsűrit annak reményében, hogy ők képviselhetik Spanyolországot Európa egyik  legjelentősebb fesztiválján.” A spanyolországi rendezvénysorozat sajtó- és  közösségi média visszhangja pedig nemcsak a Fesztivált, hanem magát Budapestet  is népszerűsíti.

A  Sziget Fesztivál spanyolországi népszerűsítése június 12-én a madridi Hard Rock  Caféban folytatódik.

sziget

(A  képen a vetélkedő 5 tagú zsűrije látható, köztük (jobbról a 3.) Németh József az  MT Zrt. madridi külképviselője látható)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*