A szezonzáró Wales Rali következik

 Ismét egy hosszabb, háromhetes pihenő következett a Katalán Rali után a ralis mezőny számára. A hétvégén viszont ismét felzúgnak a motorok, hiszen az a Wales/Brit Ralit következik, amely idén visszatért megszokott helyére, a szezon végére, így ezúttal is Walesben mondanak búcsút a szezonnak a rali világbajnokság résztvevői.

Az időjárás mindig kulcsfontosságú kérdés ezen a ralin. Hideg és esős körülmények és saras-murvás utak a jellemzőek erre a ralira. Ez a verseny abban is különleges, hogy ez a versenynaptár egyik legkiszámíthatatlanabb megmérettetése. Az abroncsválasztás kulcskérdés lesz, a verseny nagyon nehéz, az utak csúszósak, s akár hó és jég is része lehet a show-nak.

 

A Brit/Wales Ralit néhány rendhagyó év kivételével 1959 óta a világbajnokság utolsó versenyeként jegyzik. Az 1932-es év óta RAC Raliként, majd pár éve Wales Raliként emlegetett versenyt idén sem szeptemberben, sem decemberben, hanem közötte, novemberben, egy kicsit enyhébb időjárási körülmények között tartják. Ez nem változtat azon, hogy ez a szezon egyik leghíresebb ralija, többek között azért, mert általában itt dől el a világbajnoki címek sorsa.

 

Az idei Rali Világbajnokság ismét rendhagyóan rövid volt. A szokásos 15 helyett 2013-ban is csak 13 helyszínen kellett megvívnia a mezőnynek. Így miközben a Forma-1-es résztvevők kevesebb helyszínért küzdenek, addig a Rali Világbajnokság futamainak száma még kezelhető a ralis csapatok számára. A rali vb-s szezon így a régen szokásos december helyett novemberben ér véget.

 

Várhatóan két pilóta között alakul ki nagy csata a hétvégén. A ponttábla második és harmadik helyezettje, Thierry Neuville és Jari-Matti Latvala között. Utóbbi nyerte az elmúlt két Wales Ralit, de előbbi esélyesebb.

 

Thierry Neuville idén kiemelkedő formáját hozta. A belga pilóta a második helyen áll az egyéni ponttáblán, s ez meg is hozta a jutalmát. A Hyundai ugyanis leszerződtette Neuville-t elsőszámú pilótájának a 2014-es szezonra. A 25 éves pilóta több évre kötelezte el magát a dél-koreai gyártóhoz, amellyel harmadik rali világbajnoki szezonát kezdi meg jövő januárban, Monte-Carlóban.

 

Nasser Al-Attiyah hamarabb mond búcsút az idei szezonnak, ugyanis a hétvégén nem áll rajthoz. Spanyolországban ugyanis egy ütközés során nagyon megsérült a keze, s nem ajánlották a katari pilótának a versenyt.

 

A rali

 

A 2013-as Wales Rali három napon át tart, s a 24 gyorsasági szakasz 290.48 km-t tesz majd ki.

 

Bár a rali időpontja visszatért régi helyére, ezen kívül idén szinte minden új lesz a futamon. A főhadiszállás és a központi szervizpark elköltözik Cardiffból 180 km-re északra, Flintshire-be. A 24 gyorsasági szakasz több mint fele vagy új lesz, vagy már nem volt használatban a kilencvenes évek óta.

 

Az elmúlt évek Wales/Brit Rali győztesei:

 

2012                J-M Latvala (Ford)

2011                J-M Latvala (Ford)

2010                S Loeb (Citroën)

2009                S Loeb (Citroën)

2008                S Loeb (Citroën)

2007                M Hirvonen (Ford)

2006                M Grönholm (Ford)

2005                P Solberg (Subaru)

2004                P Solberg (Subaru)

2003-              P Solberg (Subaru)

2002                P Solberg (Subaru)

2001                M Grönholm (Peugeot)

2000                R Burns (Subaru)

1999                R Burns (Subaru)

1998                R Burns (Mitsubishi)

1997                C McRae (Subaru)

1996                A Schwarz (Toyota)

1995                C McRae (Subaru)

1994                C McRae (Subaru)

1993                J Kankkunen (Toyota)

1992                C Sainz (Toyota)

1991                J Kankkunen (Lancia)

 

A világbajnokság állása a Katalán Rali után:

Pilóták

 

1. Sebastien Ogier                  Volkswagen Motorsport                                265 pont

2. Thierry Neuville                 Qatar WRT                                                    158 pont

3. Jari-Matti Latvala               Volkswagen Motorsport                                144 pont

4. Mikko Hirvonen                 Citroën WRT                                                 126 pont

5. Dani Sordo                         Abu Dhabi Citroen WRT                              117 pont

6. Mads Östberg                    Qatar M-Sport WRT                                       89 pont

7. Sebastien Loeb                   Citroën WRT                                                   68 pont

8. Jevgenyij Novikov             Qatar M-Sport WRT                                       67 pont

9. Martin Prokop                    JIPOCAR Czech National Team                    55 pont

10. Andreas Mikkelsen          Volkswagen Motorsport 2                               40 pont

 

Gyártók

 

1. Volkswagen Motorsport                382 pont

2. Citroën WRT                                 274 pont

3. Qatar M-Sport WRT                      174 pont

4. Qatar WRT                                    169 pont

5. Abu Dhabi Citroen WRT                63 pont

6. Jipocar Czech National Team          57 pont

7. Volkswagen Motorsport 2               40 pont

8. Lotos WRC Team                            20 pont

 

(Forrás: Amber PR)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*