A száraz gumi volt a nyerő

Már az első napon hatalmas csaták jellemezték a Nyílt Magyar Terep-rallye Bajnokság második futamát, a Riverside Baját

Már az első métereken nagy csata alakult ki a Riverside Baján az autósok és a motorosok versenyében. Az idei Nyílt Magyar Terep-rallye Bajnokság második futamán mind az autósoknál, mind a motorosoknál minimális különbségek alakultak ki a legjobbak között.

 

Egyelőre nem szólt bele Esőisten a Nyílt Magyar Terep-rallye Bajnokság második viadalának, a Riverside Bajának a versenyébe. Ugyan délelőtt az osztrák Reichnitz városában többször is eleredt az eső, ám az ünnepélyes rajtceremónia alatt már csak a távolodó felhők ijesztgették az indulásra váró mezőnyt. A pénteki szakaszon aztán kiderült, a bátorság sokszor kifizetődő ebben a sportágban, ugyanis azok, akik a száraz gumikra voksoltak, az összetett élén várhatják a holnapi folytatást. Az autósoknál a Fazekas Károly, Szenáki László duó ezredre ugyanolyan idővel lett első a Garamvölgyi Zoltán, Szabó Barbara párossal, míg a harmadik helyen a Riverside Baja tavalyi győztese, Fodor Imre végzett Bagics Róberttel az oldalán.

Fazekas Károly (BMW): „A tavalyi versenyen inkább a rallye-sokkal közös szakaszokon szerepeltünk igazán jól, éppen ezért idén a terepen is szerettem volna gyors lenni. Ez most sikerült, nagyon bízom abban, hogy a verseny végéig sikerül az élen maradnunk.”

Garamvölgyi Zoltán (Nissan): „Az indulás előtt összehívtunk egy csapatértekezletet, ahol meghoztuk a végül nyerőnek bizonyuló döntést, és száraz gumikkal vágtunk neki a majd 69 kilométeres szakasznak. Ráadásul rengeteg jó tanácsot kaptunk Korda Eriktől és Gál Baba Istvántól, amely szintén sokat segített nekünk. Nem volt egyszerű, hiszen többször is a határon autóztunk, és amikor beértem, alig akartam hinni a szememnek az időeredményt látva. Nagyon feldobott, hogy édesapám is itt van a versenyen.”

 

A motorosok mezőnyében az Európa-bajnoki pontokért küzdők közül egyelőre a lengyel Jaroslaw Kalinowski áll az élen, akit honfitársa, Arkadiusz Bernat és a cseh Rudolf Lhotsky követ. A magyar értékelésben a korábban a Dakaron is induló Somfai Mátyás vezet, aki Hodola Richárdot és Horváth Lallert előzi meg.

Somfai Mátyás (E-ATV 690RR): „Nagyon rázós volt a mai terep, és igencsak oda kellett figyelni az itinerre. Utóbbival szokás szerint semmi gond nem volt, méterre stimmelt, ami nagyban segíti a versenyünket. Eddig minden jól ment, bízom a hasonló folytatásban.”

Horváth Laller (KTM 530 EXC): „Életem első Dakarjára készülök, így minden megtett versenykilométerre szükségem van. Még rengeteg szakasz van hátra, egy pillanatra sem adom fel.”

A tavalyi versenyhez hasonlóan idén is becsatlakozik a Riverside Baja a magyar rallye bajnokság harmadik állomásának, az Iseum Rallye küzdelmeibe, és mindkét szakág versenyzői ugyanazokon a murvás szakaszokon száguldoznak majd.