A régió legmodernebb műszerei működnek majd a veszprémi onkológiai központban

Két csúcsminőségű sugárterápiás készülék is működik majd a jövő év elején megnyíló veszprémi onkológiai központban, amely a megye 350 ezer betegének ellátására is képes lesz – tájékoztatta a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház igazgatója csütörtökön az MTI-t.

    Rácz Jenő közölte: az onkológiai központban emellett egy CT-berendezés is működik majd, a géppark a közép-dunántúli régió betegeinek komplex ellátását hivatott elvégezni, a legkorszerűbb sugárterápiás kezelést biztosítva. Hozzátette: a berendezések együttes értéke 1,7 milliárd forint.
    A két új onkológiai lineáris gyorsítóval a kórháznak lehetősége lesz a sugárterápiás beavatkozások elvégzésére, a jelenleg elérhető legkorszerűbb technikával. A berendezésnek köszönhetően a kezelés ideje jelentősen rövidül, az egészséges szövetek terhelése pedig minimális mértékű maradhat, a kezelés alatt a gépek figyelik a betegek légzését és szívfrekvenciáját is – tette hozzá Rácz Jenő.
    A beruházás hátteréről szólva az igazgató elmondta, hogy az onkológiai ellátás fejlesztését célzó, 4,27 milliárd forintos európai uniós program keretében épül meg a veszprémi onkológiai központ, valamint fejlesztik a farkasgyepűi tüdőgyógyintézetet is. A beruházás 40 százalékát építkezésre, 60 százalékát gépek és műszerek beszerzésére fordítják.
    A tervek szerint az új, 4300 négyzetméteres, mentőhelikopter-leszállóval is rendelkező onkológiai centrum a jövő év januárjától fogadja a betegeket – jelezte Rácz Jenő.
    A veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházban az elmúlt években összességében több mint tízmilliárd forint értékben történt fejlesztés. Ötmilliárd forintból újult meg a többi között a központi diagnosztika, a betegfelvétel, az intenzív osztály, a sterilizáló és műtő, a szülészet, a szülőszobák és a gyermekintenzív részleg. A sürgősségi osztály fejlesztésére félmilliárd forintot, míg az újszülötteket és koraszülötteket ellátó perinatális intenzív centrumra 2,8 milliárd forintot fordítottak – közölte a veszprémi kórház igazgatója.

Forrás:MTI