A neten barátkozik a millenniumi generáció

Szabadidejük nagy részét passzív szórakozással töltik, mégis nemzetközileg a millenniumi generáció 70%-a, idehaza pedig 62%-a boldognak vallja magát. Kellemes élményeiket, sikereiket és kudarcaikat is online felületeken osztják meg egymással a fiatalok, mégis úgy gondolják, több esélyük van a jólétre, mint szüleiknek volt. Mindezek mellett a fiatal korosztály nyitottabb, haladóbb gondolkozású lett, éppen ennek a technikai fejlődésnek köszönhetően – derül ki a VIVA TV által  közreadott, a Viacom által a világon 30 országban, 18 ezer  résztvevővel készített felméréséből. A kábelszolgáltatóknak így komolyan át kell gondolniuk, milyen stratégiákkal célozzák meg a leendő fogyasztókat.

Nem csak barátkozásra, érdekes módon a stressz levezetésére is használják az internetet a 15-24 évesek, ha sérelmek érik őket, a magyar fiatalok elsősorban a zenét hallgatnak, a legnépszerűbb problémakezelési megoldások között azonban ott van a barátokkal való online csevegés és az alvás is. Keleten ezzel szemben inkább shoppingolással, Brazíliában és Mexikóban videojátékokkal, Franciaországban és Nagy-Britanniában pedig főleg gyorsételekkel oldják az őket ért stresszt a tizen,- és huszonévesek.

A magyar fiatalok 55%-a úgy gondolja, az internet pozitív befolyással van a világnézetére, így itt keresik boldogulásukat és emberi kapcsolataik is ezen a platformon alakulnak ki. A boldogság eléréséhez a legjobb motivációt a barátok jelentik. 2006 óta azonban egyre kevesebb olyan fiatal van, aki elmondhatja magáról, hogy igazán közeli barátai vannak, a ismerősök száma és jelentősen csökkent. Magyarországon még zárkózottabbak a millenniumi generáció tagjai, mindössze 3-4 barátjuk van és 8 társukat tarják havernak.

Összességében azonban mégis több emberrel tudják tartani a fiatalok a kapcsolatot, hiszen az internetnek köszönhetően még a messze élő barátok is könnyedén elérhetők lettek. Nemzetközi szinten 2006-tól 2012-ig 14-ről átlagosan 40-re nőtt azoknak a száma, akiknek olyan ismerőseik vannak, akikkel még a valóságban soha nem találkoztak, csupán a világhálón. A magyarok ehhez a trendhez alkalmazkodnak, annak ellenére is, hogy csupán átlagosan 19 „online baráttal” rendelkeznek. Ők azonban ragaszkodóbbak, mint külföldi társaik. Így időt álló kapcsolatokat ápolnak a neten.

Az online beszélgetések terén a 15-24 éves korosztály a legaktívabb, ők átlagosan 20 beszélgetést bonyolítanak le naponta 3 különböző csatornán keresztül.  A hazai fiatalok ebben azonban erősen elmaradnak a világátlagtól, mivel kevesebb profillal és csak fele annyi csevegést indítanak naponta.

A világ mára a fiataloknak jócskán kinyílt, a rutinszerűen internetező generáció több lehetőséget lát az életében, azonban a legtöbben a folytatást a letelepedést külföldön képzelik el, így elvágyódnak Magyarországról. Elmondásuk szerint ugyanis a magyar 15-24 évesek 69%-a gondolja úgy, hogy életkörülményei jobbak lennének, ha bárhol máshol élnének a nagyvilágban. Ezzel szemben globálisan mindössze a fiatalok 40%-a gondolkodik így.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*