A Mokka „új ruhája”

Szalay Balázs és Bunkoczi László kedden leleplezte versenyautóját, amellyel a december 29-én rajtoló Africa Eco Race-re készül. Az Opel Mokka nem csupán „új ruhát” kapott – színeiben már a gyári Opeleket idézi –, hanem jelentős technikai változtatásokat is végrehajtottak rajta.

A legszembeötlőbb, hogy 25 centivel rövidebb lett, ami valamelyest megváltoztatta a versenygép karakterét. Az átalakításkor a fő szempont nyilván nem a szépség, hanem a praktikum volt – hogy az autó eleje és hátulja ne akadjon fenn a homokdűnéken.
Fotó: Dóka Attila, Juhász Melinda
„Évről évre próbálunk minél ütőképesebb autót építeni – erősítette meg a nyilvánvalót Szalay Balázs, aki 12 alkalommal állt rajthoz Dakar-ralin. – A rövidítésre azért volt szükség, mert a dűnéken folyamatosan letörtük a lökhárítót, az eleje nekiment a homokdomboknak, a hátulja felakadt rájuk – ezen próbáltunk javítani. Ezzel együtt nyilván megváltozott a hűtő helyzete, és mindettől teljesen függetlenül új kormányművet kapott a Mokka, amitől azt reméljük, hogy sokkal jobb és stabilabb lesz. Erre azért volt szükség, mert a januári Dakaron a kormánymű miatt buktunk órákat.”
A fehér, a sárga, az ezüst, a szürke és a piros dominál a versenyautó dizájnjában – szóval a külsejét újra meg kell majd szokni.
„Azért volt nagyon fontos számunkra a dizájn-váltás, mert szerettünk volna a lehető legközelebb kerülni az Opel-gyárhoz, amellyel egyre szorosabb a kapcsolatunk. A gyári színeket viselve azt reméljük, jobban a sajátjuknak érzik majd a projektet, hiszen a nagy áttörést számunkra az hozhatná meg, ha az Opel gyári csapatának tekintene bennünket. S hogy mit jelentenek nekem a színek? Alapvetően korszakokat. Az első, a nagyon színes a szárnypróbálgatások időszaka volt. Aztán jött a zöld korszak, amely során kezdett profivá válni a csapat, majd következett a piros-sárga, az ezüst-sárga és a mostani, amiket magamban a versenyzős éveknek nevezek, hiszen elkezdtünk a jók közé tartozni. S hogy mit jelképez majd ez az új festés? Remélem a gyári évek kezdetét” – mosolygott Szalay Balázs.

S ugyanígy mosolygott navigátora, Bunkoczi László is, aki az elsők között láthatta a Mokka új festését.
„Nagyon tetszik az új dizájn, jól állnak az autónak az Opel Sport pasztell-színei, olyan elegáns lett tőlük. Szép, visszafogott, nagyon tetszik – mondta Bunkoczi, aki afféle „idegenvezetést” tartott a csapat műhelyében, hiszen Andy Dunstannek, az Opel kereskedelmi igazgatójának mutatta be a frissen matricázott Mokkát. – Andy Dunstan már a zöld-korszakunk, vagyis a fronterás időszak óta figyelemmel kíséri a pályafutásunkat – mondta is, hogy jó választás volt, mert senkinek sem volt olyan színű autója a mezőnyben… –, s az új külsejű Mokka is elnyerte a tetszését.”
A keddi sajtótájékoztatón az autó leleplezésében segédkeztek a Tankcsapda zenekar tagjai – ami közös bennük és a csapatban, hogy mindketten az év végén készülnek a nagy dobásra. Az Opel Dakar Team december 29-én rajtol az Africa Race-en, a Tankcsapda december 28-án tartja évzáró nagy koncertjét a Debreceni Főnix-csarnokban.
„Az a helyzet, hogy én az összes technikai sportot kedvelem, ezen belül a sivatagi versenyzést egy kicsit még jobban is, hiszen az különösen extrém, a szó mindenféle értelmében – mondta Lukács László, a Tankcsapda frontembere. – Azt hiszem, ha valaki az életében sportolt valamit, vagy bármilyen köze van a sebességhez – mint például nekem az ejtőernyőzés által – az felnéz mindazokra, akik ilyen kalandokra adják a fejüket, mint Szalay Balázs és csapata. A fiúk hatalmas kihívásokkal néznek szembe nap-nap után és zömmel le is győzik őket, s ez olyasvalami, ami megdobogtatja egy férfiember szívét. Most, hogy egy kis időt eltöltöttem a versenyautó közelében, meg is kérem Balázst, hogy vigyen el egy tesztkörre, de azt hiszem, a zenekar többi tagja is szívesen kipróbálná magát a jobb egyben.”
Ami egyébként a technikai paramétereket illeti, a hosszát leszámítva a Mokka ugyanazokat a jegyeket viseli magán, mint eddig: 6200 köbcentis, 380 lóerős motor dorombol benne, és 7.4 másodperc alatt gyorsul nulláról 100 km/órás sebességre.

Az Opel Mokka

GM gyári versenymotor
 Típus: LS3
 Hengerűrtartalom:  6200 cm3, V8-as
 Teljesítmény:  380 lóerő (szűkítővel)
 Nyomaték:  660 Nm (szűkítővel)
 Vezérlés:  Motec M800
 Befecskendezők:  Bosch
 Speciális szűkítő:  36.0 mm
 Végsebesség:  180 km/óra
 Gyorsulás:  7.4 másodperc alatt 0-100 km/órára
Az autó mérete
 Súlya:  2150 kg (pótkerekekkel és 50 liter üzemanyaggal)
 Szélessége:   2000 mm
 Magassága:  1770 mm
 Hosszúsága:  4150 mm
 Futómû:  elől-hátul független felfüggesztés, kerekenként 2 db 4.42, lengéscsillapító, Einbach spirálrugók
 Rugóút: elöl 250 mm, hátul 250 mm
 Váltó:  X-track szekvenciális, hatsebességes (speciálisan az Opel Antara RR-be gyártva)
 Kuplung: Tilton 3 tárcsás, 7 1/4 inch átmérőjű
 Osztómû:   X-track egybeépítve a sebességváltóval
 Benzintank:  ATL 550 literes biztonsági gumitank (1 literes napi tankkal)
 Differenciál
 elől-hátul:   X-Track 247 (elől-hátul)
 Gumi:  Toyo Race Tyre, átmérő: 805 mm
 Felni:  Evo Corse 16 colos
 Felépítmény:  Karbon – kevlár összesen 62 kg

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*