A kilencedik

Szerdán újabb koraszülött gyermek halt meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban – tájékoztatta az intézmény az MTI-t.

    A kisbaba halálával kilencre emelkedett a koraszülöttintenzív-osztályon múlt hétfő óta elhunyt gyerekek száma. A kórház közleménye szerint az egyik kritikus állapotban lévő csecsemő hunyt el, aki már hónapok óta intenzív kezelés alatt állt, és többszörös súlyos hasi műtéteken esett át.     Kiemelték: a gyermek a korábban meghalt koraszülöttekkel semmilyen közvetlen kapcsolatban nem volt. Ápolása során mindvégig izoláltan kezelték, külön ápolói személyzet figyelte, egyébként a gyermeksebészeti osztályon is hosszan kezelték.     “Születésétől kezdődően igen alacsony életeséllyel rendelkezett” – olvasható a kórház közleményében.     A kórház koraszülöttintenzív-osztályán a múlt héten történt nyolc haláleset ügyében hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök azonnali helyszíni vizsgálatot rendelt el. Emellett a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézetet (GYEMSZI) arra utasította, hogy a vizsgálat idejére függessze fel beosztásából a kórház igazgatóját.     A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban elhunyt újszülöttek ügyét a Nemzeti Nyomozó Iroda is vizsgálja. Pap Károly országos rendőrfőkapitány utasítására foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen rendeltek el nyomozást.     Szócska Miklós egészségügyi államtitkár hétfő este Miskolcon kijelentette: a kórház koraszülötteket ellátó osztályának bezárása nem indokolt. Az államtitkár kedden arról is beszámolt, hogy a koraszülöttintenzív-osztályon lévő 34 gyermek közül két gyermek súlyos állapotban van.     Az államtitkár kedden azt is mondta, hogy az eddig elvégzett vizsgálatok nem találtak összefüggést a halálesetek között. Az esetleges fertőzések igazolása vagy kizárása még folyamatban van. Hozzátette: a kórházban múlt pénteken életbe lépett járványügyi intézkedések, azaz a betegek elkülönítése, a fertőtlenítés továbbra is érvényben vannak.     Szócska Miklós hangsúlyozta: egészen biztos, hogy a régiót, a térséget érintő megelőző intézkedéseket is magába foglaló következménye is lesz mindannak, amit a vizsgálat feltár.     A miskolci megyei kórházban történt koraszülött-halálesetek ügyében szélesebb körű szakmai felügyeleti vizsgálat is lesz, amely kiterjed a terhesgondozásra, az osztályok közötti együttműködésre, a szülészeti munkára, a koraszülöttintenzív-osztályon zajló munkára, a kórház eljárásrendjére és higiénés munkájára is – közölte.     Az államtitkár elmondta, hogy a kórház igazgatójának felmentése a transzparenciát, a pártatlan vizsgálat lefolytatását szolgálja.     Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat szerdán az MTI megkeresésére azt közölte, hogy az ország koraszülött intenzív centrumaiban folyamatos és biztonságos a betegellátás.     Egészségügyi ellátással összefüggő fertőzésre visszavezethető járványt, illetve a gyanúját ezen a héten egyik hazai koraszülött intenzív centrum sem jelentett. A koraszülött intenzív centrumokban a járványügyi helyzetben jelenleg nincs változás – tette hozzá az ÁNTSZ.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*