A BKK láírta a kivitelezési szerződést az 1-es villamos vonalának meghosszabbítására

A Fővárosi Önkormányzat kiemelt közlekedésfejlesztési beruházásainak megvalósításáért felelős Budapesti Közlekedési Központ megkötötte a szerződést az 1-es villamos Puskás Ferenc Stadion M (Kerepesi út) és Közvágóhíd közötti szakaszának felújítására, valamint a Közvágóhíd és a Fehérvári út közötti új villamosvonal-szakasz megépítésére. Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója és Sal László, az A-HÍD Zrt. vezérigazgatója, valamint a Colas Alterra Zrt. részéről  Görbedi László vezérigazgató és Sokorai István igazgatósági elnök 2013. október 31-én aláírta a nettó 13.298.000.369 forint értékű kivitelezési szerződést, így a megvalósítás már idén december elején elkezdődhet elsőként a Rákóczi híd környezetében, majd 2014 tavaszától az egész szakaszon. A munkálatok várhatóan 2015. első félévében fejeződnek be. Az 1-es villamos meghosszabbítása átszállásmentes kapcsolatot teremt Kelet-Pest, Dél-Pest és Újbuda között, valamint az 1-es villamos és a 18-as, 41-es és 47-es vonalak között. Terveink szerint a későbbiekben egészen a Kelenföld vasútállomásig hosszabbítanánk meg az 1-es villamost. Az újonnan épülő pálya Újbudán füves burkolatú lesz, a vonal pedig végig teljesen akadálymentes.

Felújítás a Kerepesi úttól a Közvágóhíd megállóhelyig

Az 1-es villamosvonal felújításának második szakasza a BKK korábbi közbeszerzési kiírásához és a már zajló munkákhoz kapcsolódva a Puskás Ferenc Stadion M (Kerepesi út) és a Közvágóhíd H megállóhelyig tart. Az ezredfordulón épült szakaszon nincs szükség teljes körű pályarekonstrukcióra, ugyanakkor az áramellátási rendszer fejlesztésére és a peronok megújítására, megemelésére teljes körűen sor kerül. A felújítás napi mintegy 50 ezer utast érint.

Az 1-es villamosvonal meghosszabbítása

Az 1-es villamos meghosszabbítása átszállásmentes kapcsolatot teremt Kelet-Pest, Dél-Pest és Újbuda között, valamint az 1-es villamos és a Fehérvári úton közlekedő 18-as, 41-es és 47-es vonalak között. Terveink szerint a későbbiekben egészen a Kelenföld vasútállomásig hosszabbítanánk meg az 1-es villamost. Az 1995-ben átadott Rákóczi híd már a hosszabbítás figyelembevételével épült meg, sajnos 1995 és 2010 között lényegében semmi nem történt a meghosszabbítás megvalósítása érdekében.

A vonal meghosszabbításával 3,2 kilométeres új villamosszakaszt építünk a Rákóczi híd–Szerémi út–Hengermalom út vonalán, és – a meghosszabbítási tervekre tekintettel ideiglenes – végállomást a Fehérvári út és a Hengermalom út kereszteződésében. A Rákóczi hídon a villamospálya a hídpillérek két oldalán fut majd. A vonalon öt új, középperonos megállóhelyet alakítunk ki:

  • a híd budai hídfőjében, a Nádorkerti útnál;
  • a híd lehajtóján, a Budafoki útnál;
  • a Szerémi úton, a Hauszmann Alajos utcánál;
  • a Szerémi út és a Hengermalom út csomópontjában;
  • és az ideiglenes végállomást a Hengermalom úton, a Fehérvári útnál.

További részletek, érdekességek az új szakaszról:

  • Az új vonalszakaszon váltót létesítünk a leendő Budafoki út megállóhely  közelében, amely biztosítja, hogy a villamos visszafordulhasson a vonal egy részén bekövetkező zavar (baleset, műszaki meghibásodás miatti leállás stb.) esetén.
  • Az új 1-es vonal és a Fehérvári úti villamosok közötti üzemi célú vágánykapcsolat biztosításához a 18-as, a 41-es és a 47-es villamos Hengermalom úti megállóhelyét áthelyezzük.
  • Az új pályán a közlekedés tervezett sebessége a Rákóczi hídon 60 km/h lesz, az 50 km/h jogszabályi határ alól felmentést kérünk.
  • A Szerémi úton és a Hengermalom úton is füves burkolatú vágány épül.
  • A Nádorkerti út és a Budafoki út megállóhoz az esélyegyenlőség biztosítása érdekében egy-egy gyalogos-aluljárót építünk három méter szélességben egy-egy új lifttel, valamint nyitott lépcsőfeljáróval a meglévő támfalak közé.
  • A Szerémi és a Hengermalom úton nagy számú közművet kell kiváltanunk és védelembe helyeznünk a villamospálya kialakításával és az útépítéssel összhangban.
  • A Hauszmann Alajos utca és a Hengermalom út között – a Szerémi út kiszélesítéséhez kapcsolódva – az út jobb oldalán szükség lesz a jelenlegi zajárnyékoló falak átépítésére.

Akadálymentes, esztétikus megállók

A megállóhelyi peronok szintén átépülnek, hiszen az 1-es villamos vonalán is az uniós forrásokból Budapestre érkező új, alacsonypadlós, korszerű villamosok közlekednek majd (erre a közbeszerzés jelenleg is tart). A jelenleginél magasabb, a villamos padlójával csaknem egy szintben elhelyezkedő, 26 centiméteresre tervezett peron nemcsak a mozgásukban korlátozottak számára teszi egyszerűbbé a le- és felszállást, hanem a babakocsis-kisgyermekes szülők és az idősek közlekedése is sokkal könnyebbé válik. A gyalogos-aluljárók lépcsője mellett liftek (Nádorkerti út, Budafoki út) vagy rámpák (Közvágóhíd) is épülnek.

A szolgáltatási színvonal emelésén kívül az esztétikus megoldásokra is törekszünk, ezért a meglévő megállóhelyi peronokat építészeti szempontból egységesítjük: korszerű utasvárókat (peronlefedéseket) és utaskényelmi berendezéseket helyezünk el, amelyekkel javítjuk a közlekedők komfortérzetét. Például megújulnak a hangosítóberendezések, az utasvárók, a padok, a támaszkodók, a szemetesek és az utastájékoztató mechanika. Az összes megállóhelyet kamerarendszerrel szereljük fel.

A Rákóczi híd mindkét oldalán lévő – azaz a jelenlegi Közvágóhíd H végállomáson és a tervezett budai hídfőbeli – megálló teljesen akadálymentesen megközelíthető  lesz már a rakpartokról. A kerekesszékkel közlekedőknek nemcsak rámpát, de liftet is kialakítunk, hogy nehézség nélkül közelíthessék meg az akadálymentes peronokat.

A Népliget M és a Közvágóhíd H megállóhelyen a lépcsőket és a rámpát is magába foglaló egyedi peronlefedés készül. A villamosvonal minden további megállójában korszerű, 18 méter hosszú utasvárót létesítünk.

A kivitelezés része az „1-es és 3-as villamosvonalak továbbfejlesztése I. ütem” projektnek, mely 93,92% uniós támogatás felhasználásával realizálódik. A Budapesti Közlekedési Központ 2011 szeptemberében kötötte meg az ehhez szükséges támogatási szerződést.

Tarlós István főpolgármester hivatalba lépése és a BKK létrejötte óta több mint 100 milliárd forint értékben kötöttünk támogatási szerződést közlekedésfejlesztési beruházásokra. Az elmúlt két évben elnyert európai uniós forrásokból és vissza nem térítendő támogatásokból építjük meg az 1-es villamos új szakaszát, rekonstruáljuk az 1-es és 3-as villamos vonalát, fejlesztjük a budai villamosközlekedést, veszünk új villamosokat és trolibuszokat, valósítjuk meg a Bubi projektet, és dolgozunk a következő évek korszerűsítésein.

Budapest, 2013. november 3.

Budapest Főváros Önkormányzata

Budapesti Közlekedési Központ

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*