A 17 éves magyar kamionos megint Eb-futamot nyert

Idei harmadik futamgyőzelmét aratta Major Benedek, az Oxxo Energy Truck Race Team 17 éves pilótája vasárnap a kamion Európa-bajnokság jaramai versenyhétvégéjén.

Az előző versenyen, Belgiumban totálkárosra tört Benedek kamionja, de a csapat megfeszített munkával alig egy hét alatt újjáépítette, tesztelni viszont már nem volt lehetőség, indulni kellett Spanyolországba. A szabadedzéseken még előjött egy-két kisebb hiba, de a kamion jól működött, a csapat tökéletes munkát végzett.

Szombaton az időmérőn Beni nem jutott be a Super Pole-ba, ugyanis az első gyorsköre után elmért egy féktávot, becsúszott a kavicságyba, s mire kiszedték, nem tudott már körbeérni, így első mért köre alapján 11. lett. Az első futamon Beni jól kapta el a rajtot, rögtön előzött, a kilencedik helyen autózott szinte végig, próbálta megelőzni a francia Janiecet, de kisebb technikai probléma miatt át kellett mennie egy kavicságyon. Majd Vojtisek ment neki hátulról, ami miatt defektet kapott az ifjú versenyző, akit végül a 10. helyen intett le a kockás zászló. A második futamban hatalmas rajtbaleset történt, amiből ezúttal szerencsésen kimaradtunk, bár ehhez Beninek át kellett vágnia a már jól ismert kavicságyon. A magyar versenyzőt hátulról Reinert támadta, lökdöste, majd egy igen csak optimista féktáv után egyenesen a kavicságyba száguldott a mezőny egyik legkeményebb pilótája. Onnantól nyugodtan, zavartalanul autózhatott Benedek, és behozta kamionját a 9. helyen.

Vasárnap, az időmérőn szintén a 9. helyen végzett a 17 éves sofőr a Super Pole-ban. Az első futamban Beni jól rajtolt, Reinert mögött autózott végig, próbálta megelőzni, hiszen a 8. hely volt a tét. A futam vége felé pedig jött az üzenet, hogy Adam Lacko kiesett, így már Beni került a nyolcadik helyre, ami pole-t jelent a következő futamon. A magyar versenyző be is hozta a kamionját nyolcadiknak és készülhetett a következő rajtra. A második futamban Beni számára tökéletesen alakult minden, a rajtot elhozta simán, elsőnek fordult, onnantól pedig csak távolról figyelhették üldözői. Egyedül Reinert tudott a nyomában maradni, de támadásra neki sem volt esélye. Habár Beni küzdelmesnek élte meg a futamot, kívülről sima rajt-cél győzelemnek tűnt, persze ehhez hibátlanul kellett a komplett mezőny előtt autóznia a 17 éves magyar pilótának! Major Benedek tehát megszerezte idei harmadik futamgyőzelmét, ezzel pedig megerősítette helyét a top 10-ben!

A kamion Eb következő fordulóját a jövő hétvégén, a legendás Le Mans-i pályán rendezik.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*