A 130 ÉVES OPERA ÉS AZ ÚJRANYITOTT ERKEL SZÍNHÁZ 2014/2015-ÖS ÉVADÁNAK PROGRAMJA

25 bemutató, 420 előadás, 59 különleges esemény, a rendezők közt Jiři Menzel, a fellépők között Edita Gruberová, José Cura és Polina Szemjonova, a dobogón nemzetközileg is elismert dirigensek, köztük a New York-i Metropolitan állandó vendégkarmesterei. Az Opera és az Erkel elképesztő programokkal várja közönségét a 2014/2015-ös évadban. Indul a bérletváltás.

Fotó: Dóka Attila

A következő szezonra április 14-étől 17-éig újíthatja meg bérleteit a 22.000 bérletes, új bérleteket április 22-étől június 30-ig vásárolhat a nagyközönség. A bemutatók sorát már a nyár közepén új Carmen-produkció nyitja, Oberfrank Pál rendezését a Margitszigeten játsszák az Opera művészei. Mohácsi János Aida-rendezése valódi vérfrissítés lesz a két évtizede műsoron tartott tradicionális előadás után – az őszi, miskolci bemutatót követően az Erkel Színház közönsége 2015 áprilisától láthatja a darabot. Az évad szenzációjának ígérkezik Jiři Menzel operaházi vendégeskedése. A világhírű cseh rendező Mozart Cosí fan tutte című vígoperáját állítja színpadra, a bemutató október 18-án lesz, vezényel: Halász Péter. Az új produkciókra meghívott tizennyolc rendező között a hazai és a nemzetközi színházi világ további jeles képviselői szerepelnek, Zsótér Sándor két előadást is színre visz: Weber A bűvös vadász című operáját és egy gyermekeknek szánt ősbemutatót, Tallér Zsófia Leánder és Lenszirom című gyermekoperáját, és újra rendez az Operában Vidnyánszky Attila.

A nemzetközi színpadokról több mint húsz külföldi vendégénekes érkezik az Erkel és az Opera előadásaiba, köztük a Lammermoori Lucia koncertszerű előadására a világnagyság, Edita Gruberová, aki Dario Schmunk és Simone Piazolla partnereként lép fel. A feltörekvő fiatal olasz baritont, Piazzolát, sokan Renato Bruson utódjaként emlegetik. Egyetlen szeptemberi estére – az immár szokásosan, évadnyitáskor kialakított Andrássy úti szabadtéri színpadra – a Szabadság-OperaGála sztárvendégeként érkezik Piotr Beczala, Anja Kampe és Ferruccio Furlanetto, és szintén egy, ám annál jelentősebb estet, a Faust Bál éjszakáját tölti az Operában, először Magyarországon, a nemzetközi operaélet ünnepelt dívája, Angela Gheorghiu. Az Aidában két alkalommal énekli Radames szerepét Fabio Sartori, az Otello címszerepében két további sztártenor, José Cura és Marco Berti  is színpadra lép Budapest patinás dalszínházában. Az évad első bemutatója a Parasztbecsület és a Bajazzók klasszikus, egyestés párosítása, a francia Georges Delnon rendezésében. Mindkét opera főszerepét azonos estén énekli el egy-egy kiváló tenor, az amerikai Stuart Neill, a másik szereposztásban pedig  fiatal mexikói tenorista, Hector Lopez Mendoza, kiemelkedő magyar énekesek – a Santuzza szerepében bemutatkozó Komlósi Ildikó és Lukács Gyöngyi, Neddaként színre lépő Rost Andrea, valamint Alexandru Agache és Perencz Béla – partnereként. A 2015-ös évet egy igazi különlegességgel, Stravinsky A kéjenc útja című operájával kezdik. Anger Ferenc rendezésében Annuska szerepében a fiatal ausztrál szoprán, Eleanor Lyons mutatkozik be hazánkban, Komlósi Ildikó pedig két szerepet – Liba mama és Török Baba – is alakít a darabban. Hazai sztárjaink közül Boross Csilla hasonlóan nagy vállalkozással nyűgözi le ismét a budapesti közönséget: novemberben öt estén igazi bravúrként Erzsébet és Vénusz szerepét is elénekli a Tannhäuserben. Rost Andrea a májusi Faust-bemutatón első alkalommal énekli Margit szerepét (rendező: Michał Znaniecki, a címszerepben Dario Schmunk), és Mefisztó alakját ugyancsak először ölti magára Bretz Gábor, akit számos külföldi felkérése miatt a hazai közönség csak e szerepben láthat a következő szezonban. A szeptemberi Don Carlos előadásokban a Metropolitan Operához is elszerződött Molnár Levente áll be Posa márki szerepébe. A fiatal baritont az évadban a Don Giovanni címszerepében, valamint a Parsifal Amfortasaként is hallhatják. A magyar közönség számára kevéssé ismert A bűvös vadászban először hallhatják Fekete Attilát, majd Kovácsházi Istvánt Max szerepében. Az évad repertoárján összesen 32 opera szerepel, amelyek főbb szerepeire további külföldi vendégművészek érkeznek. A Toscában két előadáson énekli Scarpia szerepét Ambrogio Maestri, a jelenkor legkeresettebb baritonjainak egyike. A Carmenben Escamillóként Marc Mazuir lép színpadra, Tannhäuser címszerepében Robert-Dean Smith, Walter Fraccaro pedig a A trubadúr Manricóját alakítja, és érkeznek az Opera visszatérő vendégei, Ivan Magri és Andrej Dunaev, valamint Teodor Ilincai. Márciusban visszaemelik a műsorkínálatba a Wagner-tetralógia első darabját, A Rajna kincsét M. Tóth Géza rendezi, Loge szerepében Adrián Eröd. Az évad bemutatóinak sorában szerepel még Donizetti A csengő c. operája – ezzel indul a szezon a Szfinx-teraszon, a Színművészeti Egyetem egyik végzős hallgatójának elképzelése szerint – és Dohnányi A tenor című műve Almási-Tóth András rendezésében. A Nabuccót Kesselyák Gergely rendezi, Eperjes Károly félig szcenírozott előadásként viszi színre a János passiót. Az Erkel és az Opera színpada mellett további három helyszínen: a Királyi Lépcsőházban, a Zeneakadémia Solti György Kamaratermében, a Jókai utcai zenekari centrum Ferencsik-termében további öt bemutató várja a közönséget. A lakatlan sziget, a FrenchLateNight, a Lukrécia meggyalázása, a Fedora és  magyarországi bemutatóként az Opera kórusának művészei által színre vitt Nino Rota-mű: A florentin kalap.

Zenetörténeti szempontból is jelentős eseményekből, további magyarországi bemutatókból nem lesz hiány. A fent említett opusz mellett ugyancsak először kerül színre hazánkban Benvenuto Busoni Doktor Faust című operája; a Faust Fesztiválra készülő különlegesség alapját egy 1951-es hanganyag-verzió szolgáltatja, a darabot a tehetséges ifjú rendező, Szabó Máté állítja színpadra. Február végén a Magyar Nemzeti Balett mutatja be a Massenet zenéjére készült híres MacMillan-koreográfiát, a Manont, amelyet hazai társulat még nem játszott – a magyar közönség mindössze egyszer, a Royal Ballet vendégjátékának alkalmával láthatta.

Az Opera balett társulata további két bemutatóval készül. Április végén új kiállításban ismét műsorra kerül az öt éve nem játszott nagy klasszikus, A hattyúk tava. A Trójai játékok idén még bemutató előtt áll. Robert North férfiak által előadott táncparódiájából balett-történeti szenzációként hazai koreográfusok viszik színre a mű fordított verzióját: Trójai játékok – amazonokkal, tehát női előadókkal. Az együttes a bemutatók mellett összesen 11 koreográfiát tart majd műsoron, melyek közt újra látható két közönségkedvenc: a Coppélia és a Karamazov testvérek.

Az esti repertoár-előadásokon és bemutatókon kívül 16 helyszínen 59 különleges eseménnyel várja látogatóit a két színház. Az Opera és az Erkel Színház a legváltozatosabb zenés és táncos programokat kínálja többek közt jeles alkalmakkor – csak karácsonykor a Diótörő Fesztivál szabadtéri eseményei mellett öt különprogramra érkezhet a közönség –, de ide tartoznak a különleges gálaestek is, amelyekre a világ legnagyobb színpadainak sztárjai érkeznek, ahogyan a  Rost Andrea25 gála is, amely világhírű szopránunk huszonöt éves pályafutását ünnepli az Erkel Színházban. Azt est vendége Renato Bruson, akinek partnereként a Scalában debütált Rost Andrea. Az elmúlt évek tradícióvá vált kezdeményezései közül ismét lesz TáncTrend’15, amelyen ezúttal Fodor Zoltán együttesét és Frenák Pál társulatát látja vendégül a Magyar Nemzeti Balett, valamint Pas de Quatre’15 a legnagyobb hazai tánctársulatokkal. Lesz továbbá Primavera és KismaMatiné, de nagyobb teret nyer a humor is, méltán számít sikerre az OpeRaport, az Erkel Színház új büntető talkshow-ja. Folytatódnak a sikeres sorozatok, többek közt a Hangoló, a Dalszínház utcai dalestek, a Hét Nap Program, újként a Királyi Zeneterem indul, a Filharmóniai Társaság hangszeres művészeinek exkluzív kamarahangversenyeivel. Folytatódik a Gördülő Opera, a Sziget Fesztiválra pedig újra sziporkázó összeállítással érkeznek a dalszínház fiatal énekesei. A 2015/2016-os évad előfutára a Sába királynője Káel Csaba rendezése elsőként 2015 júliusában a Margitszigeten látható.

A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara – az Opera együttese tíz hangversennyel várja a közönséget. Előadásaikat kiemelkedő karmesterek dirigálják, színpadra lép többek közt az elnök-karnagy, Pinchas Steinberg, Antoni Wit, John Axelrod és Vásáry Tamás. A szólisták között igazi szenzációt ígér a 15 éves Berecz Mihály fellépése, aki 2015 januárjában Liszt Magyar fantáziáját játssza a zenekarral. Műsoron számos remekmű, az évadban egyebek mellett felcsendül Mahler III. szimfóniája, Bartók Concertója, Gershwin Porgy és Bess – keresztmetszete és Schumann: Jelenetek Goethe Faustjából című műve, amellyel a Zenekar is kapcsolódik a Faust-évadhoz. Szintén ennek jegyében rendezik meg 2015. február 14-én az Opera második nagyszabású jótékonysági estélyét, a Faust Bált, amelynek Angela Gheorghiu mellett Carlos Acosta lesz a sztárvendége.

A teljes évadban összesen 13 külföldi dirigens vezényli az Opera és az Erkel előadásait, köztük Christian Badea és Maurizio Benini, a New Yorki Metropolitan állandó vendégkarmesterei, valamint dobogóra áll a hazai származású, nemzetközileg is elismert Káli Gábor és Madaras Gergely.

Az ősszel 130 éves Operaház szeptember 27-én jubileumi gálaesttel, a teljes szezonban pedig sosem látott színes műsorkínálattal és történetének leggazdagabb programsorával várja bérletes vendégeit és látogatóit. Az ünnepi évad utolsó bemutatójaként a budapesti dalszínház először állít színpadra Vivaldi-operát. Anger Ferenc rendezése, a Farnace nem pusztán magyarországi bemutató, hanem üzenet: 130 éves múlttal is létezik megújulás.

A 2014/2015-ös évad beharangozásával egy időben mutatták be az Opera első image filmjét és a hozzá tartozó, évadot népszerűsítő 12 darabból álló képi kreatívot, az „Ahol kinyílik a világ” kreatív sorozat befejező darabjaként. Az Opera második reklámfilmjét is a dalszínház művészeinek közreműködésével forgatták. A produkcióban Halász Péter karmester, Cser Krisztián, Kováts Kolos, Sáfár Orsolya és Sümegi Eszter operaénekesek mellett a Magyar Nemzeti Balett szólistái: Apáti Bence, Leblanc Gergely, Shoko Nakamura, valamint kartáncosai: Babácsi Benjamin, Hegyesi Gergely, Sári Réka, Séra Mónika és statisztái: Körtvély Gergő, Márton Amanda, illetve hárfaművészei: Simon Bea, Szilvásy Júlia és a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara – az Opera együttesének tagjai vettek részt. A filmhez az Opera történetében először írattak zenét: Gulya Róbert szerzeményét a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarával – az Opera együttesével és a Budapesti Opera Kórussal rögzítették. Gulya Róbert a filmhez kapcsolódóan, illetve attól függetlenül további zeneszámokat komponált, illetve szignált, melyekkel az Operában és az Erkel Színházban is találkozhat majd a közönség.

A film és a kreatív sorozat főbb alkotói:

“Ahol kinyílik a világ 2012-15” alapkoncepció: Fekete Zoltán, Gács Tamás, Kéri Attila, Ókovács Szilveszter, Turkovics Monika, Végh Endre

Alkotóstáb: Végh Endre kreatív igazgató, Fekete Zoltán art director, Gács Tamás fotós/rendező, Kostil Danila társrendező, Garai Gábor operatőr;  Pater Sparrow látványtervező, Solymosi Tamás a táncbetét koreográfusa; Tóth Ali – Virág Anikó jelmez, a film line producere és gyártásvezetője: Keresztes Felicián.