MSZP: távoznia kell Balog Zoltánnak az eredmény miatt

Sokkolónak és tragédiának tartja a szocialista Kunhalmi Ágnes az OECD nemzetközi tanulói teljesítménymérés programjának (angol rövidítéssel: PISA) kedden ismertetett, a magyar diákokra vonatkozó adatait. Az Országgyűlés kulturális bizottságának alelnöke lemondásra szólította fel Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét.

    Az MSZP-s képviselő budapesti sajtótájékoztatóján arra reagált, hogy a PISA-felmérés alapján a magyar tanulók a természettudomány, a matematika és a szövegértés területén is az OECD-országok átlaga alatt teljesítettek.
    Kunhalmi Ágnes szerint a 2015-ben készített felmérés eredménye a Fidesz-kormányzás “produktuma”, a kormánypárt lebutított oktatáspolitikájának teljes csődje.
    Ha 2010 után nem csinálnak semmit az oktatás területén, ma az eredmények jobbak – közölte.
    Az ellenzéki képviselő nemzetárulásnak tartotta azt, amit a magyar gyerekekkel csinált az elmúlt években a Fidesz. A miniszternek távoznia kell – folytatta -, mert soha ilyen drámai mértékben nem zuhant még a magyar iskolarendszer teljesítménye.
    A szocialista politikus elmondta, az eredmények azt mutatják, hogy az uniformizálás, a központosítás, a megtaníthatatlan és megtanulhatatlan Nemzeti alaptanterv teljesen csődöt mondott, a gyermekek túlterheltek, a pedagógusok idegileg kimerültek és az egész iskolarendszert átfűti a túlpolitizáltság.
    Kunhalmi Ágnes szerint nem kell visszatérni a 2010 előtti oktatáspolitikához, hiszen azóta a világ is változott, a jövőnek szóló oktatáspolitikát kell kialakítani.
    Az MSZP-s képviselő szerint meg kell szüntetni a központosítást, a pedagógusok és szakma tehetségére és tudására épülő oktatáspolitikát kell folytatni Magyarországon.
    Azon a véleményen volt, hogy 2018-ban az országgyűlési választáson minden a Fideszre leadott szavazat a magyar gyerekek jövőjét fogja elvenni.
    Szakács László, az MSZP frakcióvezető-helyettese elmondta, az elmúlt napokban “a fideszes urizáló elit” az MSZP minden olyan indítványát leszavazta, amely az emberek biztos megélhetését segítette volna. Ide sorolta az alapvető élelmiszerek csökkentett áfájának kiterjesztését, a gáz és a villany árának, illetve az üzemanyagok árának csökkentését.
    Hozzátette: az ígért 1,6 százalékos nyugdíjemelés nem több egy sajtóhírnél, ugyanis a jövő évi költségvetésben és a vonatkozó törvényekben továbbra is 0,9 százalékos mérték szerepel.
    Jelezte, a nap folyamán benyújtják azon javaslatukat, amely 3,2 százalékkal emelné meg jövőre a nyugdíjakat.
    Szakács László kitért arra, hogy azt a javaslatukat is elvetették a kormánypártok, amely az orvosok béremelésének folytatását, illetve a kórházakban dolgozó műszaki, gazdasági munkavállalók bérének 50 százalékos emelését tartalmazta.
    Kérdésre válaszolva Szakács László azt mondta, jobb lett volna, ha készpénzben adják oda a nyugdíjasoknak a 10 ezer forintot, mint hogy Erzsébet-utalványban.

Forrás:MTI