Látni vagy érezni?

Súlyos, Lengyelország égető gondjairól készült filmeket válogatott a 32. Lengyel Filmtavaszra a budapesti Lengyel Intézet. A Toldi moziban egy héten keresztül vetített filmek között láthattuk a Fivérem és az Otthon, édes otthon című alkotásokat.

Jelenet az Otthon, édes otthon című filmből Fotó: Pannónia Entertainment

Maciej Sobieszczanski, a Fivérem rendezője a közönségtalálkozón arról beszélt, hogy hazájában az öngyilkosok száma drámai méreteket öltött. Különösen fájó jelenség, hogy a tíz év körüliek közül nagy számban döntenek úgy, hogy eldobják maguktól az életüket. A film egy nagyszerű dzsúdós srácról szól, aki öccsét igyekszik megvédeni minden konfliktustól otthon és az iskolában egyaránt. Ez még otthon sem igen sikerül, annyira bonyolult a helyzet: édesapja börtönben, édesanyja pedig erőn felül igyekszik gondoskodni gyermekeiről és valami módon elszakadni elviselhetetlenül agresszív férjétől, s ha lehetséges, új életet kezdeni valaki mással. A férj azonban még a börtönből is képes kegyetlenül beleavatkozni párja életébe. A kisfiú, bátyja segítsége ellenére sem találja helyét a világban, és egyre több helyrehozhatatlan hibát követ el pont azokkal szemben, akik a legközelebb állnak hozzá. Amikor a tesó leveszi róla a kezét, nem lát más kiutat a maga számára, csak a halált. Sobieszczanski felfedezett egy fantasztikusan tehetséges fiút, Filip Wilkomirskit, aki dzsúdóban korosztálya egyik legjobbja, s hazájában óriási sikert aratott filmszerepe után nagy kérdés, hogy melyik utat fogja választani.

A Lengyel Filmtavaszt követően a Pannónia Entertainment forgalmazásban továbbra is látható a hazai mozikban Wojciech Smarzowski Otthon, édes otthon című filmje. A gyönyörű, szerelemre vágyó Goska (Agata Turkot) a világháló segítségével gabalyodik össze Grzesiekkel (Tomasz Schuchardt), akivel kapcsolatban aztán elég hosszú idő eltelte után válik nyilvánvalóvá számára, hogy rossz lóra tett, de akkor már késő. A tiszta, egészségesen élő és gondolkodó nő sokáig nem hiszi el vagy inkább nem akarja tudomásul venni, hogy az idegileg gyenge és lelkileg súlyosan sérült férfival képtelenség élni. Sajnos a családon belüli erőszak éppen olyan nagy probléma a lengyeleknél, mint a legtöbb országban, s a hatóságok, különböző okok miatt ugyan, de éppen olyan nehezen találnak megoldást, mint nálunk. A rendező és a főszereplők tökéletesen mutatják meg, hogy egy naiv, jó szándékú, szeretetre éhes nő hogyan csusszan bele szinte észrevétlenül egy időnként úriember módjára viselkedni tudó, de alapvetően gonosz, agresszív, minden hájjal megkent férfi hálójába. Nem véletlen, hogy a film a tavalyi év legnagyobb kasszasikere volt Lengyelországban.

Nagy érdeklődés mellett vetítették a száz éve született, Oscar-díjas Andrzej Wajda 2009-ben bemutatott, Tatarak – A kálmos illata című filmjét, amelynek története részben Márai Sándor novellája alapján született. A különleges alkotás „film a filmben”: a főszereplő színésznő, Krystyna Janda férje haláláról beszél, miközben egy készülő produkcióban a saját halálára készülő, mindkét fiát a 2. világháborúban elvesztő, beteg nőt játszik, aki egy fiatalemberrel megismerkedve újra élni, örülni, szeretni akar…

Mi a fontosabb, látni vagy érezni? E kérdés körül forog Tadeusz Sliwa Fénytörés című romantikus filmje. A rendező ingoványos talajon lépked: egy vak lány és egy szuperérzékeny, művészi fotókat készítő fiatalember szerelmi története könnyen csöpögőssé válhat, ha a humor, az őszinteség és a hitelesség nem nyújt kellő ellensúlyt egy jó szemű rendezőnek és két csodálatos színésznek (Matylda Giegzno és Ignacy Liss) köszönhetően.

Rafal Kapelinski önéletrajzi ihletésű filmje, a Budapesti napló valóban Budapesten játszódik, méghozzá Lengyelország történetének egyik legzavarosabb időszakában, 1981-ben. A lengyel turisták előszeretettel választották uticélnak hazánk fővárosát, ami akkor számukra a „nyugati” világot jelentette. Itt nem voltak üresek az üzletek, és vásárolhattak szinte bármit, amiről Lengyelországban csak álmodozni lehetett. Egy nyugodt, kiegyensúlyozott, bizonytalanságtól mentes életre vágyó anya gyermekével buszra száll szerencsét próbálni, persze semmi sem úgy alakul, ahogy szerette volna. Kapelinski alaposan megfricskázza a kiszolgáltatott lengyelekkel elég megkérdőjelezhető módon (el)bánó vendéglátókat, kivéve egy szobáját külföldieknek bérbe adó hölgyet, akit Gryllus Dorka játszik tündérien, de a komcsi országokban jellemző nyelvtudás hiánya nem igazán teszi lehetővé, hogy a kedves bérlő és a tulaj barátságot kössenek.

Nem tudom, hányan olvasták Albert Camus Közöny című regényét, s ha olvasták, abból valakinek eszébe jutott-e egyáltalán, hogy ebből filmet lehet csinálni. A francia mozi szakmai berkekben legjelentősebbnek tartott kortárs rendezőjének, François Ozonnak eszébe jutott – szerencsére. Szerencsére, mondom, mert olyan filmet láthatunk, amely képes visszaadni az író filozófiai, erkölcsi, pszichológiai megállapításaiból, gondolatmenetéből azokat a lényeges elemeket, amelyek történetté összeállva filmvásznon is jól követhetővé, megmagyarázhatóvá, sőt szinte érthetővé és majdnem elfogadhatóvá teszik a főhős, Meursault választásait, hogy adott pillanatban mit tesz, hogyan viselkedik. Pedig nem kisebb dolgokról, mint egy ember meggyilkolásáról és a saját édesanyja temetéséről is szó van, amit ismerősei, családtagjai szerint felháborító érzéketlenséggel néz végig. Az egyszerű hivatalnok, mégsem a hétköznapi emberek megszokott életét élő Meursault szerepére Benjamin Voisin tökéletes választás. Magyarországon Az idegen címmel játsszák a filmet.

A francia filmek sajátos, finom humorával, a harsányság és a felesleges túlzások, érzelmi szélsőségek határozott kizárásával rendezte Az apám és Victor Hugo című filmjét Pascal Bonitzer. A  pályája vége felé tartó színész, Robert (Fabrice Luchini) élete abból áll, hogy esténként Victor Hugo írásait adja elő, akit rajongásig szeret, és kötelességének érzi, hogy a mindenkori közönséget is meggyőzze bálványa zsenialitásáról. Szinte más nem is érdekli a világból. Számtalan, jól hangzó indoka van arra is, hogy miért nem tartja a kapcsolatot lányával (Chiara Mastroianni) sem. Ahogy szokták mondani, a véletlen, ami ugye isten szigorúan titkos álneve, összehozza a lányával. Kiderül, hogy a színpadon, a művészeten kívül is létezik valami hasonlóan csodálatos dolog a világban.

Horváth Gábor Miklós