A zene segít

Fotó: magyarhangya

Utoljára jutna eszembe, hogy egy baromfi szemszögéből kíséreljem meg látni és profi filmes eszközökkel láttatni a világot, de ez mit sem von le Pálfi György érdemeiből, aki szinte az első perctől az utolsóig képes lekötni a nézők figyelmét ennek az eddig nem sokra tartott állatnak az igen szerény körülmények között zajló életével. Pedig mennyi hasonlóság van egy tyúk és egy nyugodt, szeretetteljes családi életre vágyó ember életében! Pálfi A tyúk című filmjével ismét bizonyítja, hogy olyan rendkívüli alkotások mestere, amelyekhez valószínűleg hasonló sincs sem a magyar, sem a világ filmtörténetében.

Csodálatosan szép Enyedi Ildikó legújabb filmje, a számtalan hazai és nemzetközi díjat elnyert Csendes barát: nem véletlen tehát, hogy a legjobb operatőr Pálos Gergely lett a híres-nevezetes Chicagói Nemzetközi Filmfesztiválon is. Kérdés, hogy a növények titokzatos, talán soha meg nem fejthető érzelmei, szerelmi élete elég alapos indok-e arra, hogy mozivászonra kerüljön. A filmben a titkok megfejtését célul tűző szakemberek, tudósok, egyszerű kíváncsiskodók mintha maguk sem hinnének igazán a hosszadalmas, nagy figyelmet és emberfeletti türelmet igénylő kutatómunka sikerében. A türelmetlen, pörgősebb filmekhez szokott nézők bizony bele-belebóbiskolnak a szépséges várakozásba.

Az első világháború talán legvéresebb csatája volt a somme-i. Csak az első napon, 1916. július 1-én, több mint 19 ezer brit katona halt meg. A háború után összegyűjtött adatok szerint a szövetségesek közül több mint 146 ezer katona halt hősi halált vagy tűnt el a csaknem öt hónapon keresztül dúló összecsapásokban. (A németek halottainak és eltűntjeinek száma több mint 164 ezer.)

Ezekben a tragikus időkben játszódik Nicholas Hytner filmje, A kórus. Egy angliai kisváros nagy becsben tartott amatőr kórusa szép lassan minden férfitagját elveszti a besorozások miatt. A frontra küldött katonák közül sokan sebesülten vagy soha nem térnek vissza. A város elhivatott vezetői nem hajlandók elfogadni, hogy megszűnjön a kórus, a zene, a művészet szűkebb pátriájukban, amely tulajdonképpen az egyetlen valamirevaló találkozási lehetőség a lakosság számára. Szorult helyzetükben a lepusztult vendéglátóipari egységekből a még nem katonaköteles fiatalokat hívják énekelni a különleges ősbemutatóra készülő társulatba. A profi énekkarokhoz hasonló szintű próbák, a közös éneklés, az új ismeretségek, szerelmek, és az új kórusvezető (Ralph Fiennes, képünkön) megalkuvást nem ismerő, határozott egyéniségének köszönhetően csodálatosan összekovácsolódik a csapat. A szent cél, egy rendkívüli koncert, a közös muzsikálás felemeli a fejeket és örömmel tölti el a szíveket ezekben a borzalmasan nehéz időkben is.

De jó lenne, ha lenne egy ilyen karmestere minden bizonytalanságban élő, kétségek között vergődő embernek…

Horváth Gábor Miklós