A Kreml nem tervez külön orosz-amerikai államfői találkozót

A Kreml nem tervez külön orosz-amerikai államfői találkozót a G20-as csoport csütörtökön kezdődő szentpétervári csúcstalálkozóján – jelentette be Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő.

    Vlagyimir Putyin orosz államfő és Barack Obama amerikai elnök “így vagy úgy”, de beszélni fog egymással a csúcstalálkozón – közölte Peszkov. Csupán annyit tett hozzá, hogy a politikusoknak lehetőségük lesz szót váltani egymással, mivel a plenáris üléseken mindketten ott lesznek.     Korábban az orosz elnök remélte, hogy a szentpétervári tanácskozáson találkozhat Barack Obamával, és vele, valamint a fórum többi résztvevőjével megvitathatják a szíriai helyzetet. John Kerry amerikai külügyminiszter szerdán arról beszélt a szenátusi meghallgatáson, hogy a két elnök Szentpéterváron “nyilvánvalóan megvitatja” a vegyi fegyverek Washington szerint bizonyított bevetését Szíriában.     Dmitrij Peszkov azt is közölte, hogy az orosz államfő Lahdar Brahimival, az ENSZ és az Arab Liga szíriai különmegbízottjával sem fog külön találkozni Szentpéterváron.     A tervek szerint Barack Obama közép-európai idő szerint 12 óra körül érkezik Szentpétervárra. Ebben az időben Vlagyimir Putyin kétoldalú megbeszéléseket folytat, és Hszi Csin-ping kínai államfővel már meg is kezdődött a találkozója. Ezután az orosz államfő Abe Sindzo japán kormányfővel találkozik, majd az Európai Unió képviseletében a csúcstalálkozón jelen lévő Enrico Letta olasz kormányfőt is fogadja.     A kétoldalú eszmecseréket a BRICS-országok (Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika) vezetőinek tanácskozása követi.     A G20-as csoport csúcstalálkozóját közép-európai idő szerint 14 órakor nyitják meg.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*