Állatvédelmi Pikniket és kiállítást rendeznek szombaton Budapesten

Állatvédelmi témájú pikniket rendeznek és újrahasznosított műanyagból készült szobrokból nyílik kiállítás Budapesten, a IX. kerületi Millennium Parkban szombaton.

    Az esemény szervezőinek felkérésére a rendezvényen részt vesznek és előadást tartanak az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központjának munkatársai is: Vetter Szilvia központvezető és Tóth Szabina vadállatmentő állatorvos is – közölték a szervezők kedden az MTI-vel.
    Mint írják, a zenés, játékos és interaktív állatvédelmi előadások mellett betekintést nyerhetnek az érdeklődők egy állatmenhely életébe, megtudhatják, hogy hogyan dolgozik együtt egy rendőr kiképző a kutyájával, interaktív előadást hallhatnak a kutyanevelésről és a kutyák különleges képességeiről, de a macskák és a vadászgörények is helyet kapnak a műsorban.
    Az eseményt szombaton 14 óra és 21 óra között rendezik meg.
    Mint írják, a rendezvényt egy úgynevezett Cracking Art kiállítás kíséri, amely újrahasznosított műanyagokból készült állatszobrokkal színesíti a környezetet. Ez a kortárs művészeti irányzat drasztikus és inspiratív módon hívja fel a figyelmet arra, ahogy a természetes környezetünket fokozatosan mesterséges környezetté alakítjuk. Az újrahasznosított műanyagot olyan harsány kommunikációs eszközzé alakítják a művészek, amellyel rendhagyó módon tudják ráirányítani a figyelmet bolygónk védelmének fontosságára – olvasható a közleményben.

MTI