40 éves a legszexibb detektívnő

Minden idők talán legszexisebb nyomozónője kereken 40! Alana de la Garza számára nagy nap a 2016. június 18-a, a színésznő ekkor töltötte be a negyedik X-et. A Mindörökké sztárján nem látszik a kor, sőt, dögösebb, mint valaha.

 

Korán kezdte

Az, hogy Alana egészen kivételes szépség, már fiatal korában kiderült: 13 évesen modellkedett először, ezt a jó szokását azóta is megtartotta. Legtöbb szerepében, így az AXN-en futó Mindörökkében is latin származású nőt alakít (Joe Martínez), ám a valóságban jóval többféle vér kering az ereiben. Édesapja spanyol/mexikói származású, édesanyja felmenői között pedig írek és cseroki indiánok is voltak.  

 

Tanár néni

Nem kérdés, hogy a környezetében kiről álmodoztak a kamaszfiúk. Alana de la Garza rövid ideig tanárként is dolgozott a texasi El Pasóban, ám a sorozatszerepek, fotózások és reklámforgatások idővel lefoglalták minden idejét.

 

Áldozattípus

Karrierje elején De la Garza szokatlan skatulyába került. Szépsége miatt mindig ő volt az áldozat, akit aztán a jófiúk kimentettek a bajból. Nagyon élvezi, hogy egy ideje már kemény nőként szerepel a képernyőn. Miután a Gyilkos elmék: Túl minden határon című sorozatba is beválogatták, valószínűleg többé nem az ártatlan báránykát látják benne a rendezők.

 

37 évesen lett másodszor anyuka

A modellkedést az AXN sorozatának sztárja korán kezdte, a gyerekáldás azonban viszonylag sokat váratott magára. Férjével, Michael Robertsszel hat éve örülhettek először a fiúk érkezésének. De la Garza 37 éves volt, amikor a lánya megszületett.