4 csillagos pihenés

Gyulán, Magyarország egyik legszebb fürdővárosában, Erkel Ferenc szülővárosában,  a több mint 500 éves Gyulai vár szomszédságában található egy két épületből álló szálloda, mely a Hunguest Hotel Erkel***/**** nevet viseli.

 A szállodára jellemző, hogy neves személyek nevével fémjelzik az egyes szárnyakat. Erkel Ferenc zeneszerző már a szálloda nevében is megjelenik, Albrecht Dürer nevét a négycsillagos Dürer szárny viseli (Albrecht Dürer ősei a Gyula melletti Ajtósról származtak), Munkácsy Mihályról pedig a háromcsillagos épületszárnyat nevezték el (Munkácsy 1861 februárjában Fischer Károly rajztanárnál ismerkedett meg Szamossy Elek festővel, aki a gyulai Wenckheim kastélyban dolgozott). A névtulajdonosokban közös a Gyulai kötődés.

2011-ben ért véget a szálloda nagyszabású felújítása. A megújult szálloda a kis és nagy pénztárcával rendelkező vendégek számára is egyaránt elérhető. Kisgyermekes családok is pihenhetnek itt, az idősebb korosztály pedig főként a szállodával összekötött Várfürdőben lévő, gyógyvizes medencék miatt tér vissza rendszeresen (rendkívül kényelmes megoldás, egy pár méteres fedett folyosó köti össze a szállodát a Várfürdővel). Ugyanitt szaunnapark és hullámmedence várja a fiatalabb, egészséges életmódra figyelő turistákat.

A szálloda saját, jól felszerelt wellness központtal is rendelkezik. Finn és infra szauna, aroma gőzkabin, élményzuhany, kényeztető- és merülőmedence, kondicionáló várja a négycsillagos pihenésre vágyó vendégeket.

A négycsillagos szálloda legfelső emeletén lakosztályok találhatóak dupla erkéllyel. Innen pazar kilátás nyílik a Gyulai Várra és a csónakázótóra. Cziczeri Lászlóval beszélgettünk.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*