28. SPAR Budapest Maraton

A 28. SPAR Budapest Maraton®-t szervező Budapest Sportiroda, sajtótájékoztatón számolt be az október 13-án sorra kerülő versenyről (start 9.30 Hősök tere), a Futás napja teljes programjáról.

ppic_spar_sajtotaj_2013_321Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter, a verseny védnöke elmondta, hogy örömmel vállalta a maraton szervezőinek védnöki felkérését, a sajtótájékoztatóra pedig nem mint politikus, hanem mint futó érkezett. ‘Fontosnak tartok minden sportrendezvényt, hiszen ezek kiváló alkalmak arra, hogy az emberek még inkább egymásra találjanak’ – tette hozzá. A miniszter úr megemlítette, tavalyelőtt lefutotta a SPAR Budapest Maraton®-t , idén is erre készült, ám a Nemzetközi Valutaalap (IMF) közgyűlése Washingtonba szólítja. Védnökként kiemelte, elengedhetetlen a sportcélú rendezvények erőteljes támogatása. A Budapest Sportiroda kapcsán hozzá tette, hogy impozáns számai vannak, eseményeik nemcsak a sport és a mozgás népszerűsítését szolgálják, de gazdasági hatásuk is jelentős, hozzájárulnak Magyarország promóciójához. Ebből – mint mondta – ‘közösségként profitálhatunk’. Zárásként köszönetet mondott a szervezőknek és nekik, valamint minden indulónak sok sikert kívánt.
Kocsis Árpád a BSI ügyvezetője beszédében kiemelte, hogy óriási utat tett meg a verseny 1984, az első maraton óta. Akkor 650 maratonista ért célba, tavaly 3585. 1984-ben 2400 futó indult a különböző távokon, tavaly 19200, a valaha volt legmagasabb indulói létszám magyarországi szabadidősport eseményen! Az idei futásfesztiválon a maraton mellett még további hat távon nevezhetnek az indulók. Kiemelte azt is, hogy közel 70 országból érkeznek futók, közel 2500-an. Óriási az érdeklődés a váltók iránt, 10 nappal az esemény napja előtt 750 csapat nevezett. Beszédében azt az évszámot emelte még ki, hogy a SPAR illetve jogelődje 1994 óta adja nevét a versenyhez, s ez a mai válsággal és változásokkal teli világban világcsúcsként fogható fel. Elhangzott az is, hogy a 28. SPAR Budapest Maraton® egyben országos bajnokság is és a címvédők, Józsa Gábor és Merényi Tímea címeik megvédésére készülnek. Bemutatkozott a 28. SPAR Budapest Maraton® legidősebb maratonistája, a BSI rendezvényein 10. 42 km-ére készülő, 78 éves Kiss György is.
„Magyarország sportbarát kormánya kiemelt stratégiai ágazatként kezeli a sportot. Ez nem merül ki a sportra szánt költségvetési források szinten tartásában, a létesítmények fejlesztésében, az utánpótlás-nevelés támogatásában, a mindennapos testnevelés bevezetésében és egy komplex ösztöndíjrendszer kialakításában, hogy csak a legfontosabbakat említsem – fűzte hozzá dr. Simicskó István az EMMI sportért felelős államtitkára. „Az üzenetünk akkor lesz igazán hiteles, ha személyes példamutatással, sportos rendezvényeken történő aktív részvétellel közvetítjük az emberek felé a sport valódi jelentőségét. Ezek után nem kérdés, hogy jómagam is rajthoz állok és reményeim szerint erősítem is az EMMI csapatát ”- tette hozzá. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának csapata: Balog Zoltán miniszter és a tárca államtitkárai idén is részt vesznek a Futás Napján, ahol folytatva a tavaly általuk elindított hagyományt, idén is vak és mozgássérült sporttársaikkal együtt teljesítik váltóban a versenytávot. A minisztérium vezetői arra biztatnak mindenkit, hogy csatlakozzanak az EMMI által elindított kezdeményezéshez és egészséges emberként segítsék fogyatékos embertársainkat abban, hogy ők maguk is átélhessék a sportolás örömét. A minisztériumi staféta tagja lesz Szekeres Pál helyettes államtitkár, háromszoros paralimpiai bajnok, aki Boronkay Péter kétszeres világ-, és háromszoros Európa-bajnok paratriatlonista.
Monspart Sarolta, a MOB alelnöke szóba hozta a szurkolók szerepének fontosságát, felszólítva minden futót, hogy szervezze meg a saját szurkolótáborát, hogy ne csak az útvonalon, de mellette is minél színesebb forgatag örvendeztesse meg a rendezvény valamennyi résztvevőjét. Bővebb információ: szurkoljvelunk.hu Máth István a BSI versenyigazgatója beszámolt arról, hogy a verseny napján több felé is a közlekedők megértésére és türelmére lesz szükség a közlekedési változások miatt. Erről a forgalmivaltozasok.hu oldalon tájékoztatja a BSI az érdeklődőket.
A 28. SPAR Budapest Maraton® idén is sok érdekességgel is szolgál. Fuss az életekért! – Egy különleges gyerekváltó az UNICEF céljaiért Szántó Dávid tévériporter ötlete megvalósulásaként egy különleges kezdeményezésnek ad otthont a rendezvény. Öt kontinens 42 országának képviseletében 59 gyerek futja le a klasszikus maratoni távot, hogy az UNICEF Magyar Bizottsággal együtt felhívják a figyelmet a világszerte nehéz körülmények között élő sokmillió gyermekre. A gyerek staféta tagjai –egyedül, vagy párban– egy-egy kilométert teljesítenek, két tapasztalt maratonista – Lőw András és Turcziné Soós Éva– kíséretében. A tervek szerint a palesztinai és az izraeli kisgyerek épp a Lánchídon váltják egymást. A FODISZ, mint a legtöbb fogyatékkal élő gyereket diáksport rendszerben koordináló szövetség fontosnak tartja az okt. 13-i rendezvényt, mert ennek a példáját felhasználva tervezi integrálni a társadalomba a fogyatékkal élő diákokat, akik ezúttal 600 métert teljesítenek majd. Rendezvényein szervezőként és támogatóként a BSI 2008 óta rendszeresen áll jótékony célok mellé. Arra törekszünk, hogy az általunk szervezett sportrendezvények szerves része legyen a jótékonyság, mert hiszünk az összefogás és a futótársadalom erejében. Suhanj! Alapítvány célja rendszeres sportolási lehetőség biztosítása látás- és mozgássérültek számára, több sportágban is. Törekvésük saját eszközpark kiépítse és folyamatos bővítése. A Suhanj! a BSI egyik stratégiai jótékonysági partnere. Idén őket támogatjuk a versenyeinkre befizetett jótékonysági nevezési díjakkal. Ennek a 320.000 Ft-os adománynak a jelképes átadására kerül sor most. Az adományt Pásztory Dóra paralimpiai bajnok úszó veszi át. Az Élménykülönítmény a Bátor Tábor jótékonysági futóközössége, súlyos beteg gyerekek megsegítésére jött létre. A futó ősz legnagyobb eseményére toborzásuk nyomán eddig 128 jótékony futó jelentkezett. A Flora Maratonstaféta mezőnyében ott lesz a Kiscsillag zenekar is. A négy népszerű zenész, Lovasi András, Leskovics Gábor Lecsó, Ózdi Rezső és Mihalik Ábel, 1 000 000 Ft összegyűjtésére vállalkozott. Versenyeinken immár hagyomány, hogy jótékonysági futócipő és futóruha gyűjtést szervezünk és az így összegyűlt, hétköznapi használatra még alkalmas sportcipőket, sportruhákat egy-egy jótékonysági szervezet közreműködésével juttatjuk el a rászorulókhoz. Ez a gyűjtés most a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal közösen zajlik. TALPALÁVALÓ– avagy 42 km futás, 42 km zene Az útvonalon ismét negyvennél több zenei pont várja a futókat. Lesz adrenalin szintet emelő dobszó, vérpezsdítő szamba, kőkemény rock, blues és jazz és DJ-k és színész zenekar és népzenészek is húzzák a talpalávalót. A „Klasszikusok a klasszikus távon” szlogent idén is értékes, érdekes tartalommal töltjük ki. Az elmúlt évi SPAR Budapest Maraton® egyik szenzációja kétség kívül az a produkció volt, amely az Operánál köszöntötte a mezőnyt. Az erkélyen muzsikáló fúvósok, a daloló, integető kórus hangjai és látványa futót és szurkolót egyaránt magával ragadott. Ilyen nincs máshol, még Európa legnagyobb futóversenyein sem! A művészek az ebben az évben is a rendezvényünk mellé állt Operaháznál hasonló produkcióval kápráztatnak el futót és bámészkodókat egyaránt. Egyik idei újdonságunk: a Budapesti Operettszínház Énekkara szórakoztatja a nagyérdeműt a Nagymező utcában, az Operettszínház épülete előtt. A Honvéd Férfikar Magyarország egyetlen professzionális férfikara is örömmel fogadta felkérésünket egy szokatlan koncertre. Ők az Andrássy – Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződésében a’capella koncertjükkel köszöntik a mezőnyt. A 35. km-nél, a Nyugati-téri felüljárónál a Fidelio-Libri színpadról a Zeneakadémia hallgatói bíztatják klasszikus muzsikájukkal a futókat a táv talán legnehezebb szakaszán.
FUT A SZÍNHÁZ – ahol a művészlélek és a futólélek eggyé válik
Tucatnyi színházi váltó szerveződött színházi és sorozatszínészekből, színházi muzsikusokból, díszletesekből, sőt ebben az esetben a statiszták sem elégedtek meg a statisztaszereppel. Mind-mind ott lesznek a Flora Maratonstaféta 4 fős csapatai között. Több teátrum nem is egy csapattal indul. Tehát senki se csodálkozzon azon, ha a futás napján a Barátok közt szereplői, a Vígszínház sztárjai, az Operaház énekesei, a Nemzeti Táncszínház és a Honvéd Táncegyüttes táncosai, a Magyar, a Thália, a Kolibri Színház, a Kaposvári Csiki Gergely Színház, a Játékszín, az Új Színház művészei, vagy az Ördögkatlan Fesztivál szervezői futnak vele együtt a mezőnyben. Élete első egyéni maratonját futja Csöre Gábor (Vígszínház), Zöld Csaba (József Attila Színház), a tizenkettediket Rikker Marika (Operett Színház), váltóban indul Udvaros Dorottya (Nemzeti Színház), Benkő Nóra (Magyar Színház) és Deutsch Anita (Barátok
közt). Ebben a felfokozott érdeklődésben minden bizonnyal az is szerepet játszott, hogy olyan speciális jótékonysági célt találtunk művészbarátaink számára, ami megérintette őket. Ugyanis Fut a színház stafétái által befizetett jótékonysági nevezési díjjal a Bajor Gizi Színészmúzeum kertjének rendbetételét támogatjuk.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*