1972 óta emlékezünk

A holokauszt roma áldozatairól emlékeznek meg pénteken országszerte. Történészek több tízezerre teszik azoknak a magyarországi romáknak a számát, akik a holokauszt áldozataiként koncentrációs táborokban haltak meg a második világháború idején.

    Budapesten a Holokauszt Emlékközpontban péntek délelőtt tartanak  megemlékezést. Szita Szabolcs, a központ ügyvezető igazgatója mond köszöntőt, majd Doncsev András, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára és Makai István, a Roma Polgári Tömörülés és a Fővárosi Cigány Önkormányzat elnöke tart beszédet.     A rendezvény végén mécsest gyújtanak az áldozatok emlékére.     Megemlékezést tartanak este a fővárosban a Roma Holokauszt Emlékműnél a IX. kerületi Nehru parton, a Dohány utcában az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) épülete előtt, valamint a Pesti Jézus Szíve templomban, ahol jelen lesz Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is.     Az Országos Roma Önkormányzat pénteken több vidéki emlékprogramon képviselteti magát.     Az ORÖ központi megemlékezését augusztus 6-án Budapesten, a Szent István-bazilikában tartja. Az ökumenikus istentiszteletet Erdő Péter bíboros, prímás celebrálja.     Zalaegerszegen pénteken a roma holokauszt emléknapja alkalmából Gyutai Csaba (Fidesz-KDNP) polgármester két túlélővel találkozik.     Békés városában az első és a második világháborús emlékműnél lesz megemlékezés.     A Cigány Világszövetség kongresszusának határozata alapján 1972 óta emlékeznek meg a világ több országában arról, hogy 1944. augusztus 2-án éjjel az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban néhány óra alatt több mint háromezer roma embert gyilkoltak meg.

Forrás. MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*