14 milliárd “humbug” költségekre

Az illetékes miniszterhez és az Állami Számvevőszékhez (ÁSZ) fordul a Demokratikus Koalíció (DK) a Magyar Posta Zrt.-nél elhatárolt 14 milliárd forint ügyében – közölte Varju László, a Gyurcsány Ferenc vezette párt független országgyűlési képviselője csütörtökön az MTI-vel.

Varju László úgy fogalmazott, a posta múlt évi beszámolója szerint 14 milliárd forintot határolt el valamilyen “humbug” költségekre. Tehát nem fizette meg az adót, és nem fizette meg azt az összeget, amelyet a költségvetés számára illet volna befizetni – tette hozzá.     Véleménye szerint a posta, mint az állam egyik szervezete 14 milliárd forintot kivont a költségvetés hatálya alól.     Varju László közölte, az illetékes miniszterhez és az ÁSZ-hoz fordul kérdéseivel, mert szeretné tisztázni, hogy mi lesz az említett 14 milliárd forint sorsa.     Ez már nemzetgazdasági mértékű összeg – jegyezte meg.

Forrás:MTI

Fotó: Kovács Tamás

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*