Új generációs buszok Budapest útjain

Folyamatosan érkeznek a BKV Zrt. Dél-pesti Autóbuszgarázsába a vadonatúj Mercedes-Benz Conecto Next Generation autóbuszok.

 

A mai napon Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere ünnepélyes keretek között átadta a BKV újonnan beszerzett buszainak forgalomba kerülő első 16 darabját.

A főpolgármester beszédében elmondta: „Ugyan ma még nem tart ott a technológia sem, hogy a napi több száz kilométert futó járatokat elektromos járművekkel oldjuk meg, de magam is annak örülnék, ha néhány év múlva Budapesten csak elektromos buszok járnának. Az ide vezető úton mégis fontos lépés a mai, hiszen a megkezdett fejlesztések és az új zöld irányok megjelenése ígéretes jövőt mutat. Szándékunk egyértelmű. Közösségi közlekedést akarunk fejleszteni, levegőminőséget javítani, zöldebb várost teremteni.”

Budapesten nem csak évről évre nő a közösségi közlekedésben résztvevők aránya, de a felmérések szerint a szolgáltatás színvonala iránti elégedettség is határozott javulást mutat. Ennek érdekében is folyamatosan keressük az új megoldásokat, lehetőségeket, hogy utasaink modern, XXI. századi körülmények között, és biztonságban juthassanak el reggelente a munkahelyükre, az iskolájukba, délután pedig haza a családjaikhoz.

 

A közösségi közlekedés fejlesztésének elsődleges céljait szem előtt tartva, a járműállomány folyamatos megújításának érdekében Társaságunk 2018 végén kezdeményezte 20 db új szóló, valamint 20 db új csuklós autóbusz beszerzését. Az opciókkal összesen 100+100 autóbuszra szóló, Európai Uniós nyílt közbeszerzési eljárást az Inter Traction Electrics Kft. nyerte meg a most forgalomba álló Mercedes-Benz Conecto Next Generation típusú autóbuszokkal tett ajánlatával. Az első 20+20 jármű vételárát a BKV Zrt. Beruházási Tervéből finanszírozta.

A Conecto Next Generation típus egy korábbi széria teljesen újra tervezett változata, amely mindössze másfél éve érhető el a piacon.

A most leszállított autóbuszok a szóló, illetve a csuklós járművek esetében is a típushoz elérhető legerősebb motorral vannak felszerelve, amelyek a jelenleg érvényben lévő legmagasabb Euro-VI d Temp környezetvédelmi besorolással rendelkeznek. Az új buszok így nem csak Társaságunk buszállományát fiatalítják, hanem tovább javítva a flotta szén-dioxid kibocsátási mutatóit, a főváros levegőjének minőségét is javítják. A járművekbe a legnagyobb választható teljesítményű klímaberendezés került, ami várhatóan a legnagyobb kánikula idején is komfortos szinten tartja az utastér hőmérsékletét. A nagyméretű eltolható ablakok a tavaszi és őszi átmeneti időszakokban segítik a szellőzését.  A szóló járművek 108, a csuklósok pedig 152 személy elszállítására képesek.

Az autóbuszok az 1999-ben és 2001-ben gyártott IK412-eseket váltják, Budapest déli térségében fognak forgalomba állni, ezáltal a Dél-pesti Divízió által kiszolgált járatok, valamint a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre közlekedő 200E viszonylat utasai jelentős színvonalnövekedésre számíthatnak.

 

BKV Zrt.