Szlalom és gyorsulás egy helyen

Október 1-én a Magyar Szlalom Bajnokság utolsó előtti futamára érkeztek a versenyzők és a nézők Kiskunlacházára. Két versenyt is rendeztek itt aznap. A szlalom és a gyorsulási bajnokság futamai zajlottak külön pályán.

A már lassan megszokott nyitófutam után minden ősszel is ellátogat ide a mezőny és mérkőzik egymással a nem megszokott pályán. A volt katonai repülőtéren egy hosszú szakaszon, a kifutópályán alakították ki a Szervezők ezt a szlalom pályát. 71 induló várta a gépátvételt, majd a versenyzői eligazításon elhangzott információkat.

A Track Racing versenyzői, Sződy Szabolcs és Zsolt már jól ismerik ezt a pályát. Hiszen kezdetektől fogva indulnak itt, mióta szlalom versenyt rendeznek ezen a helyszínen:

„Számunkra mindig is érdekes pálya ez a lacházi. Voltak jó versenyeink, és volt amikor nem ment az adott futam. Ez egy hosszú aszfaltcsík, ritmusa az adott pálya vonalvezetésétől függ, ahogy felépítik. Most nagyon hosszú lett, és a gyalogos pályabejárás során tetszik a kialakítása.” – nyitották a napot a Sződy fivérek, a még csípős, de már napsütéses reggelen.

Az edzőkör bizonyította, hogy jó ritmusú és jól kiautózható pályát építettek a Szervezők.

A verseny azonban az első mért körrel kezdődött igazán. Zsolt a kedvenc számával, a 27-essel indulhatott. Számára is meglepően jó kört autózott: „Jól mentem. Úgy éreztem, egy dinamikus és gyors pálya lett, amit sejtettünk gyalogosan is reggel. Azonban azt nem gondoltam volna, hogy a kategóriám legjobb idejét futom. Ennek örülök.” – mondta Zsolt nagy örömmel. Körideje 02:07,1 másodperc lett.

Szabolcs egy nagy rajtszámmal, a 123-assal indult, és bár nem volt éppen gyors, a körére sem panaszkodott: „Ez egy eddigitől eltérően hosszabb, de tempós, ritmusos pálya. Tetszett. Főleg az első felében egy plusz kis kör van benne, amit én „kokárdának” neveztem el, a formája miatt. Az a legjobb rész. Gyorsabb köridőre számítottam, de megpróbálok még gyorsulni.” – hallhattuk Szabolcstól. Körideje 02:12,4 mp lett.

A második körben már kifejezetten meleg volt a hőmérséklet, így a tapadás is elegendő volt a Suzuki számára is. Zsolt egy még gyorsabb köridőt futva a második leggyorsabb volt 02:06,9-es eredményével. Szabolcs is javított. Ő 02:11,5-tel ért célba.

A bő félórás ebédszünet után a harmadik kör döntött a helyezések sorsáról.

Zsolt ideje megfelelő volt, de nem elég: „Szinte teljesen ugyanolyan kört mentem, mint az előzőekben. Ezt tükrözi az egyenletes köridő, amit a pálya vonalvezetése miatt lehet hozni. Úgy láttam jó köridőm volt, hiba nélkül, de sajnos egy pici hiányzott…” – szomorkodott Zsolt. Ugyanis ez a „pici” két tized másodperc összesítésben, ami a dobogót jelentette volna.

Az óra 02:07,1 mp-et mutatott ismét.

Szabolcs kissé az esélytelenek nyugalmával autózott: „Nem nagyon tudtam volna most bekavarni a nagyok versenyébe, azaz a dobogóra már nem számítottam. Az autót hajszoltam viszont. Minden bójánál, minden kanyarban a gázt nyomtam, egy pillanatra sem akartam tempót veszteni. Kemény kör volt, sokat beleadtam, de a köridőn nem látszott sajnos. Viszont nagyon jót autóztam.” – nyilatkozott Szabolcs, aki az eredménytől függetlenül elégedett volt.

A harmadik körének ideje 02:12,2 mp lett.

A díjkiosztón a Sződy fivérek nem vettek át kupát, mivel Zsolt összetett eredményben két tizeddel lemaradt a harmadik helyről. A nap végén összefoglalták az eseményeket:

„Kiváló idő és pálya állt rendelkezésünkre egész nap. Autónk tökéletes volt. A magas fordulatszámon jól húzott motorunk, gumijaink a vártnál is jobban tapadtak, és az első két körünkben főleg Zsoltinak nagyon jól ment a verseny. Első és második helyen állt, mi lett volna, ha a harmadikban is… . Azonban a többiek is ráéreztek a pályára és belehúztak. Nem sokon múlt, de el kell fogadnunk, hogy az autósportban nincs HA… . Ez most egy negyedik és hatodik hely. Az eredményeinktől függetlenül jó versenyünk volt. A záró futamon szeretnénk elcsípni a dobogót.„ – nyilatkozták a nap végén a Sződy fivérek.

 

A versenyszezon utolsó futamát Kakucson rendezik a Kakucs Ringen. Október 21-én a végső küzdelem ott folytatódik idén.

 

Fotók: Czárl Adrienn